Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adóemelés a fővárosban

A jelenlegi háromról négy százalékra emelte a Budapesten fizetendő idegenforgalmi adót tegnapi ülésén a fővárosi közgyűlés - tájékoztatott a Világgazdaság.


Dátum: 2004-11-26 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:10.796088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt az adónemet minden megkezdett második és további vendégéjszakára eső szállásdíjbevétel után kell fizetni. A módosítás jövő év január 1-jétől lép életbe. Az indítványozó Schiffer János főpolgármester-helyettes javaslatát azzal indokolta, hogy a 2005-ös költségvetési törvény tervezete szerint jövőre csökkenne az idegenforgalmi adóhoz kapcsolódó központi támogatás mértéke. A közgyűlés döntése alapján jövőre új adókedvezményeket kapnak a tanulókat, a munkanélkülieket, illetve a megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmazó budapesti vállalkozások.

vg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek