Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Berlini fal épülhet köztünk és a határon túliak között

Súlyos következményei lesznek, ha a többség nemmel szavaz a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson: egy lélektani fal épülhet fel határon inneni és túli magyarok között - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön az Este című televíziós műsorban.


Dátum: 2004-11-26 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:11.786724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


(Interjú Orbán Viktorral az mtv Este című műsorában 2004. november 25-én. Szerkesztett változat)

Műsorvezető: Ma már szinte másról sem beszélünk, minthogy hogyan szavazzunk december 5-én. Csütörtök Este, jó estét kívánok! Ezért úgy döntöttünk, hogy a népszavazásig valamennyi parlamenti párt elnökét meghívjuk műsorunkba, hogy kifejthessék nézeteiket. Mai adásunk vendége Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, jó estét kívánok. Elnök úr, ma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy ön hazudik, amikor azt tagadja, hogy az állampolgársághoz szavazati jog, nyugdíj, szociális és egészségügyi ellátás is tartozik, ami több százmilliárd forintba is kerülhet.

Orbán Viktor: Sajnálom, hogy ilyen hangot ütött meg a miniszterelnök úr. Ha megengedi, a tények nyelvén válaszolok. Ma például az Egyesült Államokban, vagy Kanadában, vagy Ausztráliában több százezer magyar állampolgárságú személy él, aki kettős állampolgár, egyikőjük sem szavazhat Magyarországon.

De nemcsak a szavazati jogról beszélt a miniszterelnök, hanem a nyugdíjról, szociális és egészségügyi ellátásról is.

Ugyanez a helyzet, a tények szerintem cáfolják ezt a véleményt.

Már, hogy mely tények cáfolják ezt a véleményt?

Hogy ma is léteznek kettős állampolgárok, akik nem részesülhetnek ilyen juttatásokban.

Egyébként önök mit értenek a kettős állampolgárság intézményén? Ha tehát mondjuk az igenek kerülnének többségre december 5-én, akkor az mivel járna?

Egy dolgot biztosan tudunk, hogy járna egy európai útlevéllel, ilyen értelemben tehát szabadságot készülünk adni a határon túli magyaroknak. Abból a szabadságból, ami nekünk már megvan, bizonyos részt átadnánk nekik a mi elgondolásunk szerint. A szabadság olyan, ha adunk belőle, akkor nem kevesebb marad nekünk, hanem több lesz.

Egyébként ezt egyeztették például az Európai Néppárttal, tehát, hogy mondjuk mit szólna ehhez az unió?

Tegnapelőtt adott ki az Európai Bizottság illetékes tisztviselője egy határozatot, amiben közölte, hogy ez teljes egészében Magyarország belügye és az unió elfogadja a magyar szabályozást. Visszatérve tehát az ön kérdésére, amikor a kettős állampolgársághoz szükséges igenek meglesznek, amire szeretnénk buzdítani a tisztelt magyar választópolgárokat, akkor le kell ülnünk és meg kell alkotnunk az új állampolgársági törvényt, vagy a mostanit módosítanunk kell. Ez kétharmados törvény. Az MSZP sem tudja ránk erőszakolni az akaratát, mi sem tudjuk az MSZP-re, tehát összefogásra, együttműködésre vagyunk ítélve. A népszavazás után fogjuk meghatározni - illetve lehetőségünk lesz arra, hogy meghatározzuk -, hogy mivel járjon a kettős állampolgárság. Abban a kérdésben tehát, hogy mivel járjon és mivel ne az útlevélen túl a kettős állampolgárság, nem döntünk vasárnap, erről majd a parlament fog dönteni később.

Önöknek erre biztos, hogy van már valamilyen koncepciója, mert azt nem tudom elképzelni, hogy nem készültek a Fideszben hatástanulmányok.

Természetesen többfajta tanulmány létezik. A napokban készült el például a gazdasági és iparkamarának is az erre vonatkozó számítása és tanulmánya. Ezek elég megnyugtatóak és azt mondják, hogy a magyar gazdaság jól jár, tehát, ha a magyar gazdaság határait kitoljuk, akkor az az egész magyar nemzetgazdaság, sőt mi több, még az államkincstár számára is előnyös lesz. Én egyébként azon az állásponton vagyok, hogy amikor majd újraszabályozzuk azt a kérdést, hogy mivel járjon a kettős állampolgárság, akkor a magyar állam ne vállaljon olyan terheket, amely nem áll arányban a teherbíró képességével.

De mondjon egy példát. Mert most visszatérnék azért mégis csak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz. Ő azt mondja és nemcsak ő mondja azt, hanem azért a jogszabályok is azt mondják, hogy az állampolgársággal vannak bizonyos jogok.

Ezeket a jogszabályokat fogjuk mind újraalkotni. Erről beszélek, valószínűleg nem is csak a magyar parlamenti pártoknak kell ezeket majd újraalkotnia, hanem a határon túli magyar szervezeteket is be kell vonni. Valószínűleg a Magyar Állandó Értekezlet egyik albizottságát érdemes erre a munkára felkérni, bizony át kell nézni nagyon sok területen a szabályozásokat és meg is kell majd azokat változtatni.

De azt vitatja, hogy költségekkel jár az, ha állampolgárságot kapnak a határon túli magyarok, és mondjuk letelepednének, vagy nem is telepednek le, de mondjuk lakhelyet bejelentenek Magyarországon?

Én azt szeretném mondani, hogy azzal jár, amit akarunk. A döntés tehát a mi kezünkben van. Tehát nem arról van szó, hogy megadjuk a kettős állampolgárságot és akkor történik valami. Az történik, amit mi akarunk, amit a magyar állampolgárok akarnak, illetve a magyar állampolgárok által választott képviselők, hiszen a parlament jogosult, még egyszer mondom, kétharmaddal megalkotni a szükséges szabályt. Tehát semmilyen fátum, istenverése, vagy rontás nincs rajtunk, hogy ha igent döntünk, akkor annak súlyos következményei lesznek. Olyan következményei lesznek, amelyeket mi magunk akarunk. Szerbiában, Szlovákiában, Romániában megalkották a kettős állampolgárságról szóló törvényt speciális szabályokkal, és mindenhol jól jártak ezek az államok.

Ukrajnában pl. nem lehet kettős állampolgárságot adni az állampolgároknak

Igen.

Akkor mondjuk a kárpátaljai magyarok milyen juttatásban részesedhetnének, ha egyáltalán kimondják, hogy kettős állampolgárok?

Nem tudjuk kimondani, mert ebben a pillanatban az ukrán törvények ezt tiltják, ezért majd tárgyalni kell majd az ukrán állammal. Voltam egyébként Ukrajnában ezelőtt egy héttel Juscsenko úrral, aki szerintem megnyerte az elnökválasztást, de erről most vita van odaát, ígéretet is tett arra, hogy támogatni fognak mindenfajta megoldást. Én tehát Ukrajna ügyében is látok elmozdulási lehetőséget.

Mi folyamatosan a kettős állampolgárságról beszélgetünk. Kettős állampolgárságot a magyar állam nem tud adni, csak magyar állampolgárságot tud adni. Van arra koncepciójuk, hogy például ez járna-e szavazati joggal, járna-e különböző egyéb juttatásokkal?

Mi azt gondoljuk, hogy a szavazati jogot a választási törvény szabályozza, ami megint egy kétharmados törvény. A mai szabályok szerint nem jár szavazati joggal a kettős állampolgárság, az előbb már talán említettem is erre példát.

Mit szól a Medián közvélemény-kutatásához, amit ma tettek közzé, és amiben arról lehet olvasni, hogy a lakosság teljes egészét nézve a nemet mondók, a kettős állampolgárságra nemet mondók többségben vannak. Ha a biztos szavazók táborát nézzük, akkor ugyanazok vannak többségben, akik igent mondanak, de abban az esetben, ha költségvonzata is van annak, hogy állampolgárságot kapjanak a határon túli magyarok, például nyugdíjban részesülhetnek vagy egyéb szociális ellátásban, akkor már a fideszes szavazók körében is - tíz százalékkal - nagyobb lesz a nemet mondók aránya.

Azt tapasztalom, hogy Magyarországon szíve szerint mindenki igent mondana. Csak mindenfajta, szerintem, irreális számítások láttak napvilágot, és ezért sokfelé terjedt el a kétely. Az a dolgunk, hogy ezt eloszlassuk. Még egyszer szeretném mondani: a kettős állampolgárságról szóló döntéssel egy elvi határozatot fogadunk el december 5-én, amelyben kötelezzük a magyar parlamentet, hogy alkosson meg egy új kettős állampolgárságról szóló törvényt.

Abban fogjuk szabályozni a részletkérdéseket, és csak olyasmit adunk, illetve adhatunk meg a kettős állampolgársággal, amit egyébként az ország teherbíró képessége megenged. Tehát még egyszer mondom, ha mindenki más meg tudta oldani ebben a térségben, szlovák, román, szerb kormányok és parlamentek, hogy ezt a kérdést rendezze, akkor miért hisszük mi magyarok magunkról azt, miért tartjuk magunkat alábbvalónak, hogy mi erre nem lennénk képesek?

Az Orbán-kormány ezt miért nem tudta megoldani?

Kétharmados törvény, mármint az állampolgárságról szóló törvény, és mint látja, a kormány most sem támogatja,

A státusztörvényt azonban megszavazták a szocialista képviselők. Egyedül az SZDSZ-es képviselők voltak azok, akik nemmel szavaztak rá, tehát adott esetben még meg is lettek volna az Orbán-kormány eszközei.

Szerintem nagyon szép pillanat volt, amikor a szocialisták megszavazták a státusztörvényt. Mi azt az elvet követtük, amit még Antall József fektetett le, hogy azokat a kérdéseket kell mindig előre venni, amit a határon túli magyarok a legfontosabbnak gondoltak. 2000-ben felállítottunk egy sorrendet a Máért ülésén, és a státusztörvényt tették első helyre, azt meg is oldottuk.

Patrubány elnök azt mondta, hogy a külhoni állampolgárságot kellene bevezetni. Akkor azt nem szorgalmazták. Most meg Németh Zsolt, éppen a mi adásunkban, azt mondta, hogy ő a külhoni útlevelet is el tudná képzelni, ami márpedig egyfajta külhoni állampolgársággal is jár.

Azt gondolom, hogy ne fogjuk a kocsit a ló elé. Tehát először december 5-én mondjuk ki, ha kérhetem erre a tisztelt magyar választópolgárokat, az igent, utána adjanak esélyt nekünk, bízzanak bennünk, magyar parlamenti képviselőkben, hogy meg tudjuk alkotni az ország érdekeit szem előtt tartva a szükséges törvényeket, tudjuk hozzá rendelni majd a különböző szociális és egyéb juttatásokat, és meg fogják látni, hogy összességében a magyar gazdaság számára kedvező döntés és helyzet kerekedik ki ebből. Minden más részletkérdés, hogy így szabályozzuk, úgy szabályozzuk, amúgy szabályozzuk, csűrjük-csavarjuk. Szerintem ezek mind december 5-e utánra való élre szóló kérdések.

Ha nemet is mondanák az állampolgárok, attól függetlenül még foglalkozhatna a parlament az üggyel. A kormány beterjesztette a szülőföldön boldogulás programját. Erről mi a Fidesz álláspontja?

Jó ötletek, dolgozni kell rajtuk, mert egyelőre csak ötletek. Lehet őket támogatni, nincsen semmi baj velük, de azok a javaslatok nem ezt a kérdést szabályozzák, hanem részletkérdéseket.

Mi lenne annak a megoldása, hogy most a magyar igazolvánnyal járnak bizonyos jogosultságok, ám ha állampolgárságot kapnak a határon túli magyarok, úgy nyilván eltűnnek ezek a jogosultságok.

A Máért-albizottságának kellene megvitatnia, hogy a kettős állampolgárság után maradjanak-e a magyar igazolványok, vagy ne maradjanak. A mi becsléseink szerint a magyar igazolványok kiadása, illetve a vele járó juttatások messze meghaladják azokat a költségeket, amelyeket egyébként a kettős állampolgárság jelent.

Amennyiben többségbe kerülnének a nemek, akkor abból levonna-e önmagára vonatkozó valamilyen személyi konzekvenciát, ahogy ezt valahol nyilatkozta?

Úgy be kéne látnom, hogy ebben a kérdésben a kisebbséghez tartozom. Ám, ha megengedi, én inkább az ellenkezőjét látom. Még egyszer hadd mondjam, én csupa jóakaratú embert látok. Jóllehet macsós világban élünk, nem szokás ma érzelmekről beszélni, de a magyar emberek többsége ennek ellenére még mindig hisz abban, hogy jót tenni, jó dolog. Most úgy tehetünk jót sok millió emberrel, hogy közben nekünk valójában egyetlen fillérünkbe sem kerül. Sőt hosszabb távon inkább még gazdasági előnyökkel is jár mindannyiunknak. Nem látom az okát, hogy miért kellene nemmel szavazni. Az igennek nincsen kockázata, ha nemmel szavazunk, annak rendkívül súlyos következményei lehetnek.

Milyen következményekre gondol?

Felépül egy lélektani fal a határon túli magyarok és a határon belüli magyarok között, ami pedig áttörhetetlenebbnek is bizonyulhat, a későbbiekben meg időtállóbbnak, mint a berlini fal.

Azáltal, hogy mondjuk Románia csatlakozik az Európai Unióhoz, egy-két éven belül rendeződhet ez a helyzet, nem gondolja?

Mikor lesz az, tessék mondani?

2007-et mondanak.

Vagy így lesz, vagy nem. Ráadásul nemcsak Erdélyben élnek magyarok, hadd említsek meg két másik csoportot is. Itt vannak a délvidéki magyarok, akiknek elég nehéz a helyzetük ebben a pillanatban, és a kettős állampolgárság növelné a biztonságukat. A helyzet az, hogy Magyarországra is csak vízummal jöhetnek át és fel kell mutatniuk talán 500 eurót is, hogy átléphessék a határt, ez az állapot megszűnne. Illetve Nyugat-Európában százezres nagyságrendben - inkább azt mondanám, hogy több százezres nagyságrendben - él olyan magyar közösség, amely Erdélyből és a Délvidékről ment ki Nyugat-Európába. Ők ezért nem kaphatnak magyar állampolgárságot, pedig egyébként magyar emberek. Tehát nemcsak az erdélyi magyarokról van szó, azért ennél szélesebb a paletta.

December 5-én nemcsak a kettős állampolgárságról, hanem a kórházprivatizációról is szavazunk. Ön járt már a kiskunhalasi kórházban?

Kellett volna?

Nem ezért kérdeztem, csak ott az önkormányzat tulajdonában van a kórház, amit viszont egy cég üzemeltet. Megmutattuk a nézőknek az adásunkban, hogy nagyon-nagyon magas színvonalon.

Igen, de most nem erről döntünk,

Hanem?

Nem arról, hogy szabad-e üzemeltetni és milyen formában a kórházakat, hanem arról, hogy eladják-e az állami kórházakat. Magánkórházakat építeni, működtetni ma Magyarországon szabad, azt senki nem tiltja.

Ez azonban nem magánkórház, hanem önkormányzati tulajdonban lévő kórház, amelynek az üzemeltetési joga már nem az önkormányzaté, hanem egy cégé. Jól értem az ön szavait, hogy önök nem az ellen vannak, hogy a szolgáltatásokat magánosítsák, hanem az épületeket nem akarják engedni.

Két dolgot állítunk, az első dolog, hogy azokat a kórházakat, amelyek ma köztulajdonban vannak, nem kellene eladni. Az egészség nem üzlet, nem szabad üzleti alapra helyezni a szegényebb sorsú emberek egészségügyi ellátását sem. Félünk, hogy kialakulnak a szegény és a gazdag kórházak. A második állításunk pedig az, hogy csak nagyon szigorú korlátokkal szabad megengedni, de meg szabad engedni, hogy az üzemeltetésbe a magántőke is bejöjjön. Ennek azonban nagyon szigorú korlátai kellenek, hogy legyenek. Pontosan le is írtuk ezt, hiszen már Mikola miniszter úr időszakában megalkottuk azt a törvényt a kórházakról, amely lehetővé tette midnezt, de még egyszer mondom, nagyon szigorú szabályok mellett. Nem engedtük, hogy a kórházakat kiszolgáltassák nagy nemzetközi tőkés csoportoknak.

Meglátjuk, hogy ki, hogyan fog szavazni december 5-én, köszönöm szépen, hogy itt volt nálunk.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek