Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik az agrárdemonstráció

Az agrárdemonstráció folytatásaként pénteken reggel a Pest megyei Bugyi és Ócsa közötti úton hozzávetőleg 30 gépkocsival, traktorral vonultak fel a környékbeli vállalkozók - mintegy százan -, hogy félpályás útlezárással hívják fel a figyelmet követeléseikre.


Dátum: 2004-11-26 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:12.392332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyik vezetőjük, Hefler Zoltán az MTI-nek elmondta: egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy az önköltségi ár alatti forgalmazás tilalma ne csak a hazai mezőgazdasági termékeke, hanem az import árukra is érvényes legyen. A nagy bevásárlóközpontok ugyanis külföldről hozzák be dömpingáron a különböző termékeket, amivel ellehetetlenítik a hazai gazdákat - tette hozzá.

Példaként említette, hogy több Budapest környéki bevásárlóközpontban jelenleg 5 kilogrammos kilónkénti áron kapható külföldről behozott káposzta. E zöldség önköltségi ára viszont 20 forint, így az agglomerációban tevékenykedő zöldségtermesztők lehetetlen helyzetbe kerültek. Termésüket fel sem érdemes szedni a földekről, mert ezzel csak a veszteségeiket növelnék, így "a biztos csőd vár rájuk" - hívta fel a figyelmet Hefler Zoltán.

Az útmentén, járműveik mellett álló tüntetőket a nap folyamán meleg teával, pogácsával kínálták a környékről ideérkező szimpatizánsok.

MTI - fideszfrkacio.hu

Kapcsolódó elemek