Ukrajnában eldördültek az első lövések
Növekszik a feszültség Ukrajnában, ahol az ellenzék körbezárta a kormány, a törvényhozás, a nemzeti bank és az elnöki hivatal épületét. Az észak-ukrajnai Csernyihivben könnygázzal oszlatták a tömeget és lövéseket is lehetett hallani.
Dátum: 2004-11-26 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:15.558102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ukrán ellenzék zárlat alá vette a közhivatalokat, hogy megakadályozza az ott dolgozók bejutását az épületekbe. Az elnöki hivatal közelében dulakodás is történt a rendőrök, és a Le Kucsmával! Le kucsmával! jelszavakat skandáló jobboldali tüntetők között. Ellenzéki illetékesek közölték, hogy békés blokádról van szó, és igyekeznek mindent megtenni azért, hogy elkerüljék a provokációkat vagy az összetűzéseket a rendőrséggel. Az ellenzéki elnökjelölt hívei ötödik nappal ezelőtt vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a választási csalások ellen. Viktor Juscsenko tegnap este szólította fel híveit, hogy zárják körbe a közhivatalokat.
Olekszander Moroz, Juscsenko egyik szövetségese úgy nyilatkozott: "Lezártunk minden kormányépületet. Azt szeretnénk megmutatni, hogy az igazi hatalom az emberek kezében van. "
Mindenképpen új fejlemény, hogy többen is igyekeznek közvetíteni az ukrán válságban. Az Európai Unió képviseletében Kijevbe utazott Javier Solana uniós külügyi illetékes és Alekszander Kwasniewski lengyel elnök. A távozó ukrán államfő Leonyid Kucsma meghívására a rendezési törekvésekből kiveheti részét Valdas Adamkus litván elnök is.
Az ukrán ellenzék nemzeti megmentési bizottságot alakított, amelynek legfőbb feladata az alkotmány védelme lesz. A Viktor Juscsenko vezette testület nemzeti önvédelmi szervezetet hoz létre, amely a közrend, az emberi jogok és szabadságjogok betartására ügyel. Az ellenzék bejelentette, hogy ha hatalom ma nem ismeri el Viktor Juscsenko győzelmét, akkor holnap Ukrajnában az összes főközlekedési útvonalon leállítják a forgalmat.
Kettészakíthatja Ukrajnát az ellenzéki burzsoá forradalom - jelentette ki az ukrán miniszterelnök választási stábjának vezetője. Szerhij Tihipko azt mondta, hogy az ország dél-keleti részében a helyiek már autonómia létrehozását emlegetik és hamarosan a Krímben is megjelenhet az autonómia-követelés. Az orosz különleges egységek mintegy ezer katonáját vezényelték Kijevbe, hogy beavatkozzanak kiprovokált összecsapásokba.
Könnygázt vetettek be az észak-ukrajnai Csernyihivben az ellenzéki tüntetők ellen. A Juscsenko-pártiak ennek ellenére nem oszlottak szét. Később elvezették a parancsért felelős megyei rendőrfőkapitány helyettesét, és lövéseket is lehetett hallani.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu