A csatornaépítésen nyerészkedik a XVIII. kerületi önkormányzat
Kifogásolja a családi házanként 75 ezer forintos csatornabekötési díjat a XVIII. kerületben a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció - mondta Ughy Attila képviselő, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Ez az összeg jóval több annál, mint amennyibe ez a hálózatkiépítés a kerületi önkormányzatnak kerül.
Dátum: 2004-11-26 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:15.892238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ughy Attila elmondta, hogy nagyon sokan nem tudják befizetni az önkormányzatnak a 75 ezer forintot, így továbbra is a környezetet szennyezik. A képviselő adatai szerint a kerület 60 százaléka csatornázott. A sajtótájékoztatón elhangzott: a kerületvezetés hajlik annak az ellenzéki javaslatnak az elfogadására, hogy a 75 ezer forint helyett 40 ezer forint legyen a csatornahálózathoz való csatlakozásért fizetendő összeg. Az eddigi gyakorlat nyerészkedésen alapult, és ezzel elismerte az önkormányzat, hogy szándéka a profitszerzés volt - mondta Sonnewend László XVIII. kerületi képviselő.
MTI - fideszfrakcio.hu