Ukrajna: a lembergi rendőrök hűséget esküdtek az ellenzéki Juscsenkónak
A nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) városában a közlekedésrendészet 300 munkatársa és több mint 100 rendőr pénteken hűséget esküdött Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelöltnek, és Kijevbe indult, hogy megvédje az ellenzéki tüntetőket.
Dátum: 2004-11-26 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:16.292816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Lviv megyei tanács elnöke pénteken bemutatta az ukrán belügyminisztérium megyei igazgatóságának az ellenzék által kinevezett új vezetőjét. A megyében gyakorlatilag kettős hatalom alakult ki az állami struktúrákban. Két elnöke van a megyei végrehajtó bizottságnak - egy, akit még Leonyid Kucsma leköszönő államfő nevezett ki, és egy másik, akit az ellenzék. Kettős hatalom van más struktúrákban is, köztük a rendőrségnél. A Lviv megyei falvak lakói alternatív rendfenntartó szerveket hoznak létre. A falusi férfiak "úti őrséget" állítottak fel, és járőrszolgálatot látnak el a Kijev felé vezető nemzetközi főútvonalon. Tüzeket gyújtanak az út mentén, hogy megakadályozzák az út lezárását. Már 60 kilométeres szakaszt tartanak ellenőrzésük alatt.
A lembergi ellenzéki városvezetés sértésnek vette az ukrán fegyveres erők nyugati operatív parancsnoksága elutasító válaszát arra a kérésére, hogy bocsássa a tábori konyhákat az ellenzék rendelkezésére, hogy azokon meleg ételt főzhessenek a tüntetők számára. Mihail Kucin tábornok, az operatív parancsnokság parancsnoka azonban kijelentette: "A hadsereg a politikán kívül áll, és fellép az ellen, hogy politikai civódásokba rángassák bele". A Lviv megyei tanács, amely az ukrajnai régiók közül elsőként ismerte el Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt győzelmét, pénteken határozatot hozott a légtér ellenőrzésről. A döntés értelmében az Ukraviaruh és Avialviv légi közlekedési vállalatok, valamint a 14. légi hadtest köteles egy napra előre a megyei tanácshoz felterjeszteni a repülési terveket - jelentette a Tribuna internetes hírportál. Soron kívüli repüléseket csak a megyei tanács jóváhagyásával lehet végrehajtani.
MTI - fideszfrakcio.hu