Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy Andor kampánya tisztességes és törvényes

Szécsényben a helyi választási bizottság elutasította azokat a lakossági panaszokat, amelyekben Nagy Andor, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, illetve a fideszes aktivisták kampánytevékenységét kifogásolták.


Dátum: 2004-11-26 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:17.219154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyik panasz azt tartalmazta, hogy fideszesek kenyeret és sört osztottak az időközi választás első fordulója után, egy másikban azt kifogásolták, hogy Nagy Andor DVD lejátszót adott egy szécsényi óvodának, további kettő arról szólt, hogy a fideszes jelölt számítógépet ajándékozott a varsányi iskolának - közölte Magyari Attila. Elmondta, a panaszokat a választási eljárásról szóló törvény 78. paragrafusának első és második bekezdése alapján utasította el a bizottság.

Három beadvány időn túl érkezett, mivel a panaszolt történéstől 3 napon belül kellett volna jelezni, a negyedik pedig formai hibás volt, vagyis nem tartalmazott konkrétumot - tette hozzá az elnök. Ismertette: a helyi választási bizottság döntése ellen három napon belül fellebbezést nyújthatnak be a panaszok beadói a területi választási irodához. A következő döntést ez esetben a választási irodának kell meghoznia.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek