Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két IGEN mellett a budapesti Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Budapesti Választmánya elkötelezett a kárpát-medencei magyarság együvé tartozásának kinyilvánítása mellett. Kifejezzük abbéli meggyőződésünket, hogy az egészségünk, az egészséges élethez való jogunk nem rendelhető alá a haszonszerzés szempontjainak.


Dátum: 2004-11-26 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:17.550092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz Budapesti Választmányának nyilatkozata

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Budapesti Választmánya elkötelezett a kárpát-medencei magyarság együvé tartozásának kinyilvánítása mellett.

Kifejezzük abbéli meggyőződésünket, hogy az egészségünk, az egészséges élethez való jogunk nem rendelhető alá a haszonszerzés szempontjainak.

A nemzet fővárosának felelősen cselekvő politikai erejeként felszólítjuk Budapest minden választásra jogosult lakóját, hogy éljen alkotmányos jogával és vegyen részt a népszavazáson. Szövetségünk célkitűzéseivel egyetértő polgártársainkat pedig arra kérjük, hogy álláspontjukat mindkét kérdésben az IGEN szavazattal fejezzék ki.

Budapest, 2004. november 26.

Kapcsolódó elemek