Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lámfalussy Sándor köszöntése

Tudományos üléssel köszöntötte Lámfalussy Sándor közgazdászprofesszort, az "euró atyját" pénteken a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara abból az alkalomból, hogy a neves pénzügyi szakembert szombaton az egyetem díszdoktorává avatják.


Dátum: 2004-11-26 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:19.491370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lámfalussy Sándor Az Európai Központi Bank monetáris stratégiájának értékelése címmel tartott előadásában leszögezte: az Európai Központi Bank (EKB) eddig nagyjából jól működött, a stratégiai váltás bevallása annak, hogy bizonytalan környezetben élünk. A professzor előadásában az EKB elsődleges feladatának nevezte az árszínvonal-stabilitás megőrzését. A stratégia arról szól, hogyan és milyen elvek alapján lehet a monetáris politikát úgy irányítani - lazítani vagy feszíteni -, hogy ezt a célt el tudja érni - fűzte hozzá. Lámfalussy Sándor emlékeztetett rá, hogy az EKB 1998-ban magára vállalta az árstabilitás meghatározását, miszerint a 2 százalékos infláció alatti árnövekedés az árstabilitás.

A neves tudós szerint ennek a stratégiának két pillére volt: az elsődleges a monetáris, a másodlagos a gazdasági pillér, amelyeknek a sorrendje mára megfordult. Szólt arról is, hogy az 1990-es években az államháztartási deficit és a folyó fizetési mérleg hiánya növekedett, így a stabilitás attól is függ, mi történik a részvény-, a kötvény-, az ingatlanárakkal. Ilyenkor monetáris politikát folytatni hallatlanul nehéz - tette hozzá.

Lámfalussy Sándor elmondta: az EKB jelenlegi elnöke negyedévente számol be az Európai Parlament illetékes albizottsága előtt a munkájáról. "Ez egyfajta visszatekintés" az addig történtekre, de egyfajta jelzés is a piacnak, hogy mi történik, mi változik a jövőben" - mondta. Hozzátette, az utóbbi az átláthatóságot jelenti, aminek egyik célja: ha előre lehet látni, hogy a központi bank milyen döntéseket fog hozni, az meggyorsítja a piac mozgását és hatékonyabbá teszi a monetáris politikát. A másik cél pedig, hogy nem lepi meg a pénzpiacot a váratlan döntésekkel - fogalmazott, bár hozzátette: felmerül a kérdés, jó-e az, ha a piacot irányítani kell? Ha a központi banknak nagy a hihetősége, nemcsak abban, hogy ők mit csinálnak, hanem a piac is, akkor fennáll a veszélye, hogy a piaci szereplők nem értékelnek, pedig szükség lenne olyan analízisekre, amelyek nincsenek befolyásolva a központi bank politikája által - mondta Lámfalussy Sándor a debreceni tudományos ülésen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek