Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csepelen a kórház visszaszerzéséért demonstráltak

A csepeli Weiss Manfréd Kórház visszaszerzéséért tartottak demonstrációt szombaton az egészségügyi intézmény előtt. Németh Szilárd, a csepeli Fidesz-frakció vezetője a rendezvényt megelőzően elmondta: a kerületi önkormányzat vezetőihez fordul azért, hogy a tavaly nyáron bezárt kórház újranyitására vonatkozó előterjesztését soron kívül tárgyalják a december 14-i képviselőtestületi ülésen.


Dátum: 2004-11-27 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:23.669813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Weiss Manfréd Kórházban már csak elfekvő, illetve rehabilitációs részleg működik, de várhatóan ez is megszűnik az év végén. A kórház teljes ingatlan-együttese még köztulajdonban van, 2002-ben újították fel, ám félő hogy előbb-utóbb a magánosítás célpontjává válik - jegyezte meg a fideszes politikus.

Mint elmondta: a kerületben 84 ezer ember, a Csepel-sziget további tizenkét településével együtt összesen 150 ezer ember maradt kórház nélkül tavaly nyáron. Csepelen egy mentőállomás van egyetlen rohamkocsival, amelynek a mentősök jelzése szerint hiányos a felszerelése.

Felmérések szerint a csepeliek kórházba járásra fordított ideje átlagosan 25-50 perccel nőtt, mióta a pesterzsébeti Jahn Ferenc Kórházba kell utazniuk - tette hozzá.

A főváros megígérte, hogy sűríti az arra közlekedő 59-es buszjáratot, de ez nem történt meg; szó volt arról is, hogy a Gubacsi-hidat kibővítik, de ebből sem lett semmi - mondta Németh Szilárd.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek