A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a kétIGEN mellett
Arra bátorítjuk a szavazásra jogosultakat, hogy két igen szavazatukkal járuljanak hozzá nemzetünk fennmaradásához és felvirágzásához - mondta Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) országos küldöttgyűlése utáni sajtótájékoztatón szombaton, Békés városában.
Dátum: 2004-11-27 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:24.869722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A küldöttgyűlésen elfogadott állásfoglalást ismertetve hozzátette: keserűséggel tölt el minden jóakaratú embert, hogy a megcsonkított Magyarországon egyáltalán vita tárgyát képezheti, hogy a választók felkérjék a Parlamentet a kettős állampolgárságról szóló törvény megalkotására.
Mint mondta, "minden egyes nem-szavazat egyrészt kiszolgáltatottabbá teheti az akaratuk ellenére országunkon kívül rekedt honfitársainkat, másrészt tovább mélyítheti a szakadékokat az anyaországon belül".
A KÉSZ állást foglalt a kórházprivatizációról szóló népszavazással kapcsolatban is. Osztie Zoltán közlése szerint "a nemzetstratégia része az egészségügyi ellátórendszer közös tulajdonban tartása".
A küldöttek az egyházi oktatással kapcsolatos kormányzati tervek nyomán tiltakozásukat fejezték ki "az oktatásügy tendenciózus szétverése ellen, amelynek egyik része a zűrzavaros állapotok mesterséges létrehozása, másik része pedig a felekezeti iskolák ellehetetlenítése".
MTI - fideszfrakcio.hu