A magyar EU-biztoshoz fordul a hazai konzervipar
A hazai konzervipar az Európai Unió új adó- és vámügyi biztosához, Kovács Lászlóhoz fordul, hogy elérje: Brüssszel ne könnyítse meg a thaiföldi csemegekukorica behozatalát, mert ez szerintük gyárbezárásokhoz is vezethet. A hazai baromfitermelők pedig szorgalmazzák, hogy az EU tiltsa be a hőkezelt thaiföldi csirkeáruk importját is.
Dátum: 2004-11-28 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:29.033034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Tartósítóipari Szövetség az európai gyártók szervezetével együtt Kovács László uniós adó- és vámügyi biztoshoz fordul, hogy Brüsszel ne nyújtson újabb vámengedményt a thaiföldi csemegekukorica importjára - írja a Galambos József, az érdekképviselet titkárának bejelentése nyomán a Világgazdaság. A szervezet az FVM-től is kéri, lépjen fel a brüsszeli elképzelések ellen.
A magyar feldolgozók továbbá kapcsolatba léptek a francia konzerviparral, amely szintén ellenérdekelt az importfeltételek könnyítésében.
A Világgazdaság úgy tudja, hogy - a Világkereskedelmi Szervezet nyomására - Brüsszel a közeljövőben a behozatali vám 3,5 százalékos mérséklésére készül, ami uniós szakértői körökben is visszatetszést kelt. A Thaiföldről érkező import ugyanis az eddigi feltételek mellett is ugrásszerűen nőtt, az újabb engedmények pedig további feszültséghez vezethetnek a 100 milliárd forintos nagyságrendű uniós csemegekukorica-piacon. Galambos József elmondta: amennyiben a thai behozatal az EU-ban a korábbinál is nagyobb ütemben hódít teret, Magyarország belpiacai is veszélybe kerülhetnek, és ez akár gyárbezárásokat is maga után vonhat.
A magyar konzervipar 500-600 millió doboz konzervet gyárt évente, amelynek felét a csemegekukorica teszi ki. Az előrejelzések szerint az összes termelés az idén mintegy 50 millió, jövőre előreláthatólag további 50-100 millió dobozzal zsugorodik. Ágazati szakértők úgy vélik: a 2005-ös csökkenésben komoly szerepet játszhat a kifogásolt vámkedvezmény is a csemegekukorica jelentős termelési részaránya miatt.
Thaiföldi hírforrások ugyanakkor arról számoltak be, hogy a távol-keleti országból származó baromfiimporttal szemben szigorításokat tervez az EU. Brüsszel ugyanis az elhúzódó madárinfluenza-járvány miatt behozatali tilalmat fontolgat az a thai hőkezelt csirkehús szállítmányokra. A thaiföldiek attól félnek, hogy az uniós tilalom Japánt és Dél-Koreát is hasonló intézkedésre ösztönözheti, ami komoly károkat okozhat az ottani baromfiiparnak. A thai kereskedelmi kamara szerint az importtilalmat az EU-n belül elsősorban a magyar, a lengyel és a francia termelők szorgalmazzák.
A magyar Baromfi Terméktanács igazgatója, Takács László a Világgazdaságot arról tájékoztatta, hogy a termelők egyetértenének a további szigorításokkal. Erre azért lehet szükség, mert - miután Brüsszel a fagyasztott áruk behozatalát már korábban betiltotta - a thaiföldi exportőrök most hőkezelt termékekkel igyekeznek az uniós piacra jutni. Az újabb korlátozásokat indokolhatja, hogy továbbra is bizonytalan "állat-egészségügyi hátterű és eredetű" élelmiszerek érkezhetnek az uniós piacra.
Ismert ugyanakkor, hogy eközben Brüsszel - kereskedelempolitikai okokból - rendkívül alacsonynak tartott vámtételek mellett 270 ezer tonna baromfihús behozatalát akarja engedélyezni a dél-amerikai országokból. A magyar szakmai és érdek-képviseleti szervezetek "elvtelen, egyoldalú engedményként" értékelnék a tervezett lépéseket.
mno.hu - fideszfrakcio.hu