Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Bubik István színművész

Életét vesztette egy közúti balesetben Bubik István színművész vasárnap. A 46 éves színész autója frontálisan ütközött egy másik gépkocsival a 4-es főúton, Cegléd és Ceglédberceli között.


Dátum: 2004-11-28 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:29.697929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bubik István színművész vasárnap a 4-es főúton, Cegléd és Ceglédberceli között frontálisan ütközött egy másik autóval. Bubik a helyszínen életét vesztette - mondta Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A másik autóban utazó két személy könnyebb sérülést szenvedett.

Bubik István 1958. május 19-én született. Többek között tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Művész Színháznak és a Thália Színháznak, 2000-től az Új Színház tagjaként dolgozott. A művészt 1985-ben Jászai Mari-díjjal, Rajz János-díjjal és Farkas-Ratkó díjjal tüntették ki, valamint kitüntették az Országos Színház Találkozó legjobb férfi alakítás díjával. 1988-ban Magyar Művészetért Díjjal, 2000-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el.

A magyar és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, valamint rockoperák főszerepeit énekelte. Érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony játékstílus jellemzi alakításait -áll az Új Színház honlapján.

Főbb szerepei többek között: Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Áron (Madách: Mózes). Tarttuffe (Moliére: Tartuffe), II. Richárd (Shakespeare: II. Richárd), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Pozzo (Beckett: Godot-ra várva), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek), Beppe (Goldoni: Chioggiai csetepaté), Sarmiento (Cervantes: Szószátyárok), Jago (Shakespeare: Othello), Klescs (Gorkij: Éjjeli menedékhely). Emellett több filmben és tévéjátékban is szerepelt, például Vérszerződés; Óriás; Halálraítélt; Gyökér és vadvirág; Golyó a szívben; Nyolc évszak; A tanítónő; Istálló; A napfény íze.

A színészzenekar dobosa volt. A színészválogatott tagjaként kosárlabdázott, focizott és öttusázott.

Forrás: szinhaz.hu, MTI

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek