Nemes szándékok
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap arra buzdította a koalíciós pártok szavazóit, hogy pártállástól függetlenül két igennel szavazzanak a december 5-ei népszavazáson. "Jó szándékkal fordulunk mások felé, hiszen szándékaink nemesek, és így őszintén fordulhatunk azok felé is, akikről tudjuk, hogy számos kérdésben nem értenek velünk egyet" - mondta a politikus Miskolcon, több ezer ember előtt tartott nagygyűlésén.
Dátum: 2004-11-28 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:31.085566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
December 5-én arról kell dönteni, hogy abból a szabadságból, ami "nekünk már megvan, adunk-e a határon túli magyaroknak is" - mondta a volt miniszterelnök. Hozzátette: a szabadság természete sokban hasonlít a szeretetéhez. "Minél inkább adok abból, ami az enyém, annál több marad nekem is" - jelentette ki a Fidesz elnöke Orbán Viktor közölte: a magyar politikai élet 1990 óta nem volt képes arra, hogy a népszavazáson szereplő kérdéseket megnyugtatóan rendezze. A polgároknak, ha úgy látják, hogy a kormányzat, vagy a parlament bizonyos fontos kérdéseket rosszul rangsorol, vagy nem alkotja meg a szükséges szabályokat, joguk van a döntés jogát visszavenni - mondta a politikus. Itt és most ez történt, és éppen ezért nem bántani, kritizálni kellene azokat, akik elindították a népszavazást - közölte. "Nem akarunk odáig jutni, hogy ne az orvosok vizsgáljanak bennünket a rendelőben, hanem a menedzserek a kórház kapujában" - mondta a szónok. Magánkórházakat ma is lehet építeni, ha a nagytőkések úgy gondolják, megéri pénzüket kórházba fektetni, akkor annak semmi akadálya nincs - tette hozzá Orbán Viktor. A határon túli magyarok kettős állampolgárságról szólva a Fidesz elnöke arra kérte hallgatóságát, hogy ne higgyenek azoknak a számoknak, melyekkel a koalíció, illetve a kormány "riogatja" az embereket. Ezeket a számokat nem a közgazdászok, hanem a politikusok hangoztatják. A magyar üzleti élet, a gyárosok, a kamarák, a vállalkozók még nem szólaltak meg. "Kíváncsiak vagyunk, vajon ők mit mondanak, szólaljanak meg végre a magyar gazdaság igazi képviselői" - mondta Orbán Viktor. A nagygyűlés résztvevői egyperces csenddel emlékeztek meg az autóbalesetben elhunyt Bubik István színművészről.
MTI - fideszfrakcio.hu