Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Le mernek ülni a népszavazás érintettjeivel vitázni a kormánypártok?

Az MSZP a december 5-ei népszavazás ügyében nyilvános vitára hívja ki a Fidesz szakpolitikusait - közölte a szocialista pártigazgató az MTI-vel vasárnap. Révész Máriusz Fidesz-szóvivő az MTI-nek azt mondta: pártja szakpolitikusai készen állnak a vitára, de mivel a népszavazásra feltett kérdések nem pártpolitikaiak, azt javasolják, hogy a leginkább érintettek vegyenek részt abban.


Dátum: 2004-11-28 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:31.395720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szakpolitikusai készen állnak a vitára. A népszavazásra feltett kérdések azonban nem pártpolitikai kérdések, ezért a Fidesz azt javasolja, hogy vegyenek részt a leginkább érintettek képviselői a vitában - mondta Révész Máriusz. A szóvivő a kórházprivatizáció leállításával kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamarát, illetve az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét, a határon túli magyarok kettős állampolgárságával összefüggésben pedig a határon túli magyar szervezeteket említette meg. A Fidesz reméli, hogy az MSZP szakpolitikusai velük is le mernek ülni egy asztalhoz, és a szemükbe mernek nézni - tette hozzá Révész Máriusz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek