Jótékony adventi kiállítás
Madarassy István budapesti szobrászművész adventköszöntő kiállítása nyílt meg vasárnap a csornai múzeumban. A művész elmondta: a felvonultatott mintegy 60 alkotás közül több vallási ihletésű munka a közelgő karácsonyhoz kapcsolódik.
Dátum: 2004-11-28 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:31.698774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erre az alkalomra adventi gyertyatartót készített, amelynek gyertyáját a tárlat megnyitóján Horváth Lóránt Ödön premontrei apát, csornai prépost-prelátus gyújtotta meg. A tárlaton az utóbbi évek termése: érmék, rajzok, szobrok láthatók. A képek eladásából származó összeget karitatív célokra, részben a csornai múzeum támogatására, részben a beteg koraszülött gyermekek gyógyításáért létesítet alapítvány számára ajánlotta fel Madarassy István.
MTI - fideszfrakcio.hu