Az RMDSZ bejutott a román parlamentbe
Az erős kampánynak, az erdélyi értelmiségiek, egyházak és civil szervezetek támogatásának, valamint a magyar közösség megfelelő létszámú részvételének köszönhető, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fenntarthatja a jövőben is parlamenti képviseletét - mondta vasárnap este az MTI-nek adott nyilatkozatában Markó Béla.
Dátum: 2004-11-29 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:34.464393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus kijelentette: a sikerhez mindenképpen hozzájárult, hogy az RMDSZ nagyon erős kampányt folytatott az elmúlt hetekben. "Köszönettel tartozom ugyanakkor az erdélyi magyar értelmiségieknek, az egyházaknak, a civil és ifjúsági szervezeteknek, amelyek ebben az időszakban állást foglaltak az RMDSZ ügye mellett" - mondta Markó Béla. A választási eredmény tulajdonképpen az erdélyi magyar összefogás eredménye, a politikai egység óhaját tükrözi, határozott visszautasítása a megosztási kísérleteknek - mondta az RMDSZ-elnök.
Markó emlékeztetett arra, hogy vasárnap délelőtt még gyér volt a részvétel az urnáknál, de végül nagyon sok magyar elment szavazni, a magyarlakta megyékben délutánra jelentősen megugrott a részvétel. Az RMDSZ által korábban meghirdetetett nyitottság nem pusztán a kampány időszakára, a választásokra szólt, a szervezet a választások után is szeretné folytatni ezt a nyitást - mondta Markó, leszögezve: "Hajlandóak vagyunk mindenkivel együtt gondolkodni, aki az RMDSZ-en belül keresi politikai jövőjét".
A következő napok nehéz munkával telnek el - mondta a politikus -, mivel megkezdődnek a tárgyalások a lehetséges együttműködésről vagy koalícióról, ezen kívül az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy az elnökválasztás második fordulójában kit támogat. Markó Béla emlékeztetett arra, hogy Románia jövendő parlamentjében az RMDSZ szeretné megvalósítani programjának három fő célkitűzését: az integrációt, az autonómiát és a jólétet.
MTI - fideszfrakcio