Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nukleáris rakétát tesztelt a pakisztáni hadsereg

Nukleáris robbanófejjel is felszerelhető rakétát tesztelt hétfőn a pakisztáni hadsereg. Erről kiadott közleménye kiemeli: amellett, hogy ellenőrizték a rakéta műszaki jellemzőit, azt is jelezni kívánták e kísérlettel a világnak, hogy Pakisztán nukleáris programja és ballisztikusrakéta-programja változatlan ütemben folytatódik.


Dátum: 2004-11-29 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:35.666459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pedig az utóbbi időben enyhült a feszültség Pakisztán és fő ellenlábasa, India között, amelynek szintén van atomfegyvere. Mindkét dél-ázsiai hatalom 1998-ban hajtotta végre első kísérleti atomrobbantását.

Most rövid hatótávolságú (Gaznavi, más néven Hatf-III) föld-föld rakétával kísérletezett a pakisztáni rakétatüzérség, de az idén már három ízben (májusban, júniusban és októberben) végrehajtott lövészetet közepes hatótávolságú ballisztikus harceszközökkel is

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek