Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra emelhetik Svájcban a kamatot

Változhat a jövőben a svájci kamatpolitika a pénteken közzétett vártnál gyengébb GDP-adatok hatására. Az ország az idén eddig kétszer emelte a rátát. A fejlemények alakulása nem közömbös azon hazai banki ügyfelek szempontjából, akik svájci frankban vettek fel hitelt.


Dátum: 2004-11-29 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:35.980112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előző negyedév 0,4 százalékos teljesítményével egyező, de a várakozásoktól elmaradó mértékben nőtt a svájci GDP az idei harmadik negyedévben, ami felvetheti a jegybank jövőbeni felelősségét is a teljesítményösztönzésben. Az ország az idén kétszer emelte az irányadó rátát - legutóbb szeptemberben 75 bázisponttal -, több szakértő azonban úgy vélekedik, hamarosan ismét változtatnak az alapkamaton. Ha azonban a jegybank a gazdaság élénkítése érdekében kíván lépni, az akár kamatcsökkentést, de legalábbis az esetlegesen tervezett emelések elhalasztását eredményezheti.

A kérdés nem közömbös azok számára, akik svájci frank alapon vettek fel hiteleket az elmúlt években, az alapkamat emelése ugyanis terheik növekedését eredményezi. A svájci frank közben kilencéves csúcsra erősödött a dollárral szemben, utóbbi árfolyama 1,14 frankon állt csütörtökön.

A svájci gazdaság egyik legnagyobb problémája az eurózóna gyenge teljesítménye, az ország ugyanis erősen függ felvevőpartnereitől. Aymo Brunetti, az ország gazdasági minisztériumának vezető elemzője általános növekedést vár a világgazdaságban, attól azonban tart, hogy a Francia- és Németország által produkált gyenge adatok nem maradnak meg egyszeri jelenségnek. Aggódik továbbá a szakértő a dollár gyengesége miatt, hiszen az is hozzájárulhat az eurózóna gazdaságainak lassulásához. Összességében a szakértő úgy látja: a gazdasági kockázatok nőttek az elmúlt hónapokban, és ez óvatosabb politizálást követel tőlük is a közeljövőben.

Forrás: Világgazdaság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek