Mi, tizenötmillióan magyarok!
Itt az ideje, hogy a szabadságot szerető nemzetek példájára, az európai joggyakorlat szellemében, a magyar állampolgárság intézményének minden magyarra való kiterjesztésével mi is deklaráljuk egységünket. A szétszakítottság fájdalma helyett nyolcvanöt év múltán végre az összetartozás öröme adasson meg mindnyájunknak, ahogy megadatik más nemzetek polgárainak is - áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet a Mi, tizenötmillióan magyarok! című kárpát-medencei ifjúsági rendezvénysorozaton fogalmaztak meg a résztvevők Esztergomban.
Dátum: 2004-11-29 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:38.042805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Meggyes Tamás polgármester a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola több száz hallgatója előtt köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazás a szív döntése lesz. A nemzet újraegyesítése érdekében mindenkinek, különösen a bizonytalankodóknak a szívéből kell előcsalogatni az igent - mondta.
A több száz fős, főleg fiatalokból álló közönség megrendülve hallgatta a Vajdaságból, Erdélyből, Szlovéniából és Kárpátaljáról érkezett magyar szónokokat, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnak az árok betemetésről és nem az árokba temetésről kellene szólnia. Ha győz a nem, teljes joggal gúnyolhatják az odakinti magyarokat hazátlanoknak, akik senkinek sem kellenek. Kárpáti György vízilabdázó, olimpia bajnok érthetetlennek és megbocsájthatatlannak nevezte a kormány kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontját. Héja Domokos karmester azt hangsúlyozta, hogy Bartók, Liszt és Dohnányi sem lehetnének magyarok a mai világban, mert ők sem a mai Magyarország területén születtek. Szíjjártó Péter, országgyűlési képviselő, "komáromi gyerekként" családja révén személyesen is megélte, hogy egyik pillanatról a másikra elszakadtak a rokoni és baráti kapcsolatok, megtapasztalta mit jelent az, ha a Duna nem összeköt, hanem szétválaszt embereket. A rendezvényen levetítették Balogh Júlia: Gyulafehérvártól Trianonig című filmjét, majd a kárpát-medencei fiatalok részvételével lezajlott kerekasztal-beszélgetés után a trianoni határon kívüli országrészek képviselői és több mint kétszázan a hallgatóság közül aláírták a Magyarok a Magyarokért elnevezésű zárónyilatkozatot.
***
- Közös nyilatkozat, Esztergom -
Nyolcvanöt esztendeje szétszakíttattunk.
Nyolcvanöt esztendő múlt el úgy, hogy a magyar nemzet közösségének egyharmada, bár szívében magyarnak érezhette magát, jog szerint soha nem mondhatta magáról, hogy magyar.
Nyolcvanöt esztendő alatt országhatárokon innen és túl mindig voltak, akik az elszakított kötelékeket nem engedték újra egybefogni.
Nyolcvanöt esztendő alatt csak halványan pislákolt a remény, hogy újra összetartozhatunk.
Nyolcvanöt esztendő alatt nemzedékek nőttek úgy fel, hogy hamisan azt tanították nekik, kevesen vagyunk, kicsik vagyunk.
Mi, a Kárpát-medencében élő fiatalok, a tizenötmilliós, államalapító nemzet tagjai, Szent István Magyarországának örökösei, elődeink révén ezer éve Európa és a világ megbecsült polgárai vagyunk. Itt az ideje, hogy a szabadságot szerető nemzetek példájára, az európai joggyakorlat szellemében, a magyar állampolgárság intézményének minden magyarra való kiterjesztésével mi is deklaráljuk egységünket. A szétszakítottság fájdalma helyett nyolcvanöt év múltán végre az összetartozás öröme adasson meg mindnyájunknak, ahogy megadatik más nemzetek polgárainak is.
Nyolcvanöt esztendő múltán, a Magyarországtól elcsatolt területeken és a világ bármely táján szétszórt, a magyar nemzethez tartozó polgárnak a kettős állampolgárság intézménye az összetartozást jelenti.
Nyolcvanöt esztendő múltán a Magyarország határain túl élő nemzettársaink a kettős állampolgárság intézményének bevezetésével már jog szerint is magyarok lehetnek.
Nyolcvanöt esztendő múltán a kettős állampolgárság intézménye végre összefoghatja az elszakított kötelékeket.
Nyolcvanöt esztendő múltán végre tizenötmillióan hittel és szeretettel mondhatjuk, hogy mi, magyarok összetartozunk.
Nyolcvanöt esztendő múltán újból elmondhatjuk az igazat: nem vagyunk kevesen, nem vagyunk kicsik, mi mindannyian a tizenötmilliós európai, magyar nemzet tagjai vagyunk.
Mi, fiatalok köszönettel és hálával tartozunk minden nemzedéknek, mely őrizte hitünket, nyelvüket, kultúránkat az ország határain kívül több mint három emberöltőn át. Mi, Magyarországon élők köszönetünket a kettős állampolgárság intézményének bevezetésével szeretnénk kifejezni. Mi, határon túli magyar fiatalok magyarok szeretnénk maradni, nem csak lélekben, hanem állampolgárként is, hogy mi és gyermekeink már ne a szétszakítottság, hanem az összetartozás útján járhassunk.
Esztergom, 2004. november 26.