Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-siker és szocialista kudarc az időközi választások mérlege

A Fidesz felszólítja Kránitz Lászlót, hogy az általa elkövetett választási csalás miatt mondjon le parlamenti mandátumáról, hiszen egy olyan politikus, aki csalásba keveredik és emiatt több tízmilliós költségvonzattal újabb választásokat kell kiírni, valamint egy város marad miatta képviselet nélkül nem méltó arra, hogy tagja legyen az országgyűlésnek - mondta Szájer József hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-11-29 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:39.965921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A szocialisták hamar kiállították bizonyítványukat a Gyurcsány-kormányról és az új pártvezetéséről, melyet az időközi választások eredménye is megerősít. A Fidesz sikeresebben politizál a Gyurcsány-Hiller páros csapatával szemben, mint anno a Medgyessy-Kovács kettős tekintetében - mondta a politikus. Hozzátette: az időközi választások második fordulójának eredménye azt mutatja, hogy nem csak a százalékos arányok, de a leadott szavazatok száma is növekedett a Fidesz javára, ami az EP-s választásokhoz képest is javuló tendenciát mutat.

- Sajnálatos, hogy a szocialisták meghiusították, hogy Sopron városának és a környékének országgyűlési képviselője legyen. Örömteli viszont, hogy Szécsényben majdnem hetven, Sporonban pedig majdnem kilencven százalékot kapott a Fidesz, ami jelzi: az emberek nincsenek megelégedve a kormányzat munkájával, és nem értenek egyet a szocialista politikával. Az időközi választást Fidesz-siker, és szocialista kudarc jellemzi. Firtl Mátyás kétezer szavazattal növelte voksai számát Sopronban, míg a szocialista jelölt választási csalásba keveredett és kénytelen volt visszalépni a törvénysértés miatt, amit a területi választási bizottság is egyértelműen kimondott. Kránitz indulása is aggályos, hiszen a megyei listáról korábban már bejutott a parlamentbe, így etikátlannak mondható, hogy egyénileg is indult, ugyanakkor ennek tükrében nem különösebb áldozat részéről, hogy visszalépett amiatt, hogy ötszáz forintos utalványokat osztogatott körzetében - emlékeztetett Szájer József. Megjegyezte: 1848 óta nem ált elő olyan rendkívüli helyzet Sopronban, hogy a város képviselet nélkül maradjon a parlamentben. Ezért egyértelműen Kránitz, valamint az MSZP a felelős. A Fidesz azonban képviselni fogja a város érdekeit az országházban, hiszen többen nyújtanak be módosító indítványokat Sopron jövőjével kapcsolatosan, s remélik, hogy javaslataik támogatásra találnak majd a szocialista képviselők körében is, hogy a városnak ne származzon hátránya a helyzetből kifolyólag.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek