Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új emberi jogi főbiztosa van az ENSZ-nek

Új emberi jogi főbiztosa van az ENSZ-nek a brazil Sergio Vieira de Mello személyében, akit a világszervezet közgyűlése közfelkiáltással választott meg e tisztségre.


Dátum: 2002-07-24 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:04.853569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ENSZ-közgyűlés kedden egyhangúlag jóváhagyta Kofi Annan főtitkár döntését, aki még hétfőn nevezte ki a főbiztosi posztra Sergio Vieira de Mellot.

Az 53 éves Vieira de Mello - aki az ír Mary Robinsontól veszi át hivatalát - 1969 óta tevékenykedik a világszervezetben. Legutóbb a kelet-timori ENSZ-akciókat irányította, korábban ideiglenesen Koszovóban vezette az ENSZ-missziót, de dolgozott Kambodzsában és Libanonban, továbbá Boszniában is.

Az új főbiztost kitűnő szervezőként és ügyes tárgyalóként méltatta a közgyűlésen Brazília nagykövete, aki szerint országa számára hatalmas megtiszteltetést és elismerést jelent, hogy állampolgára is magas nemzetközi hivatalt tölthet be.

Mary Robinson szeptemberben - ötéves megbízatása lejártával - adja át hivatalát az új emberi jogi főbiztosnak.

Kapcsolódó elemek