Hidegzuhany az oroszoknak
Oroszországot kellemetlen meglepetésként érte a Nyugat egységes és határozott fellépése vele szemben a geopolitikai harctérré vált Ukrajnában - vélekedtek moszkvai lapok hétfőn.
Dátum: 2004-11-29 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:42.052476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egységfrontban lépett fel a NATO és az Európa Tanács. A német kancellár és a francia államfő éppúgy az ukrán elnökválasztási győzelemtől az ellenzék szerint csalással megfosztott Viktor Juscsenko pártjára állt, mint az amerikai elnök - állapította meg a Gazeta, amely szerint a Kreml kiesett az ukrajnai játékosok köréből. Moszkva ellenezte a választási eredmények tárgyalások tárgyává tételét, ragaszkodott a probléma kizárólag bírói úton való kezeléséhez, míg védence, Viktor Janukovics beiktatására készült volna. De minden éppen fordítva sült el - írta a lap. Az EU hosszú hónapok óta először reagált ilyen "konszolidáltan", ráadásul teljes összhangban az Egyesült Államokkal. Véletlenül megmutatkoztak a Kreml politikájához a nagy partnerek, Németország, Franciaország és Olaszország által nyújtott támogatás határai is - jegyezte meg a Nyezaviszimaja Gazeta, amely szerint az EU máris hozzáláthatott saját befolyási gócok létrehozásához Ukrajnában, bárhogyan végződjön is a válság. A lapok szerint a Kreml inkább csak Janukovics ügyvédjeként, pontos felhatalmazás nélkül küldte ki Borisz Grizlov dumaelnököt a kijevi tárgyalásokra (Szergej Lavrov külügyminiszter helyett). Az Ukrajnában termett "nagy európai deszant" (az EU külpolitikai főképviselője, az EBESZ főtitkára, a lengyel és a litván elnök) vált a fő vitarendezővé és Leonyid Kucsma elnök tanácsadójává, míg Grizlovnak szerény megfigyelő szerep jutott csupán - fejtegette az Izvesztyija. A lapban egy politológus úgy vélte, hogy Ukrajna szétszakításának forgatókönyve különösen Washingtonnak kedvez, mert ezzel egymásnak ütközteti Brüsszelt és Moszkvát, s így gyengíti két geopolitikai versenytársát, amelyek idővel komoly kellemetlenségeket okozhatnak neki, ha energiagazdálkodási alapon összefognak. Ebben áll az alapvető különbség az Ukrajnától távoli Egyesült Államok és a hozzá közeli Oroszország pozíciója között: Oroszországnak fontos a többé-kevésbé puha forgatókönyv, Ukrajna egységének megóvása, egy orosz-európai orientációjú, kiegyensúlyozott ukrán politika. Az USA-nak viszont kezére játszik a konfliktus, egészen a polgárháborúig - írta Alekszandr Dugin. A Kommerszant is úgy látta, hogy Oroszországnak nem kell Ukrajna egy darabja, amennyiben a másik a Nyugatnak jut. Hírelemzője, Szergej Sztrokany szerint a szétszakítás fenyegetésével a Nyugatot akarják zsarolni és az ukrán bársonyos forradalmat feltartóztatni azok, akik Janukovicsra fogadtak Ukrajna határain belül és kívül. Oroszországnak egészben kell Ukrajna. Ezért Moszkva nem hagyja jóvá a szakadást, és Juscsenko győzelme esetén mindent meg fog tenni, hogy bizonyos idő elteltével revánsot vegyen, a donyecki szénmedencék vájataiból felszínre jövő, egészséges, építő erőket segítve győzelemre - feltételezte. Mindenesetre a kelet- és dél-ukrajnai regionális képviselők Luhanszk melletti kongresszusa jogot formált arra, hogy népszavazást rendezzenek december 12-én a területi-közigazatási berendezkedés megváltoztatásáról, más szóval autonóm köztársaság létrehozásáról a délkeleti országrészben. A kongresszuson Janukovics oldalán megjelent Jurij Luzskov moszkvai polgármester is. A Nyezaviszimaja Gazeta a következő mondatot írta a címlapján közölt térképvázlat alá: Ukrajna felosztásának hívei készek egy Oroszországgal határos, fekete-tengeri kijárattal rendelkező, külön állam létrehozására.
MTI - fideszfrakcio.hu