Kocinger: félmilliárd korona eltűnt a bősi erőmű építésekor
Félmilliárd koronát sikkasztottak el ismeretlen tettesek a bősi erőmű építése során - állítja Dominik Kocinger, az erőmű építésének és üzemeltetésének szlovák kormánybiztosa, aki nem titkolta, hogy mivel korábban is nyilatkozott a hűtlen kezelés ügyéről, most az életét félti.
Dátum: 2002-07-24 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:05.167443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kocinger kedden este a szlovák kereskedelmi televízióban, a Markízában mondta el, hogy az erőmű beruházására szánt százmilliós tételek valószínűleg olyan - meg nem nevezett - magánvállalkozások bankszámláin végezték, amelyek sosem végezték el a fiktív szerződésekben rájuk bízott munkákat.
A kormánybiztos feltárta: az ügyben hosszú ideje nyomoznak, de eredménytelenül, mert valakik hátráltatják a folyamatot. Kocinger ezért úgy döntött, hogy a belügyminisztérium belső ellenőrzésére hivatott intézményhez fordul, ahol már "nyilvántartásba vették" a panaszát. A televíziós tudósításban ezt a tényt a tárca illetékese is megerősítette.
Kocinger hozzátette: olyan dokumentumok vannak a birtokában, amelyekből okkal lehet következtetni arra, hogy az erőmű építése során súlyos visszaélések történtek. Amikor Kocingerben felmerült a gyanú, akkor erről azonnal tájékoztatta a kormányt, de mint elmondta: ma úgy gondolja, hogy "a kormányt nem igazán érdekli az ügy".
A kormánybiztos nem titkolta, hogy okkal félti az életét, mert már megfenyegették. Meg nem nevezett, ma már külföldön élő személyek közölték vele: jobban teszi, ha nem turkál az erőmű szlovák térfélen álló objektumainak - az úgynevezett C-variáns - építése során készült számlák és szerződések sejtelmes rengetegében.