Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kettős állampolgárság, autonómia, integráció

Tőkés László szerint a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megadása a hárompillérű nemzetstratégia első lépése lehet. A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte, a honosítás után az autonómia megteremtését és a szomszédos országok uniós integrációját tekinti a legfontosabb célnak.


Dátum: 2004-11-29 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:47.043272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A három szervesen összekapcsolódik (...), autonómia, magyar állampolgárság és európai integráció, ebben a háromban jelölhetnénk meg legfőbb célkitűzéseinket" - mondta a püspök, a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMA) hétfőn leköszönő elnöke.

Tőkés László az állampolgárság kedvezményes megadását olyan nemzeti kérdésnek nevezte, amelyben az összmagyarságnak kellene döntést hoznia. "Mindazokat, akik magyar állampolgársággal bírnak, vagy akiktől elvették (...), azok együtt hivatottak dönteni saját sorsukat illetően" - mondta.

Ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Állandó Értekezlet ezt "bizonyos értelemben" november 12-én már megtette, amikor a testület 14 magyarországi és határon túli pártja és szervezete közül 12 az állampolgárság megadása mellett emelte fel szavát. (A két kormánypárt nem írta alá az erről szóló nyilatkozatot.)

"A magyarság túlnyomó többségének képviselete kifejezte akaratát ebben az ügyben" - hívta fel a figyelmet.

Elmondta: úgy látja, hogy a kormány "kirekesztő jellegű" magatartást tanúsít a határon túli magyarsággal szemben.

Tőkés László közölte, a KMA is "felhívással, kéréssel, üzenettel" fordul a választópolgárokhoz és arra kéri őket, hogy a december 5-ei népszavazáson igennel szavazzanak a kettős állampolgárság kérdésében.

A püspök közölte: várja a kormányfő megbízottjának megkeresését, akivel az általa Gyurcsány Ferenccel kezdeményezett televíziós vita körülményeit egyeztetni tudja. Elmondta, hogy azt szeretné, ha a találkozóra csütörtökön kerülhetne sor, így a szombati kampánycsend nem akadályozná az írott sajtót az eseményről szóló beszámolóban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek