Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javuló RMDSZ-eredmények

Csökkent a távolság a kormánypárti és az ellenzéki választási koalíciók között, s mintegy két százalékkal nőttek Markó Béla és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) eredményei a vasárnapi romániai államfői és parlamenti választásokon leadott szavazatok csaknem felének összeszámlálása után - derül ki a román központi választási iroda (BEC) hétfőn délben kiadott közleményéből.


Dátum: 2004-11-29 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:47.343409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leadott szavazatok 49,23 százalékának megszámlálása után kiadott BEC-közlemény szerint a román államfői székért vetélkedő két fő versenytárs, Adrian Nastase jelenlegi kormányfő és Traian Basescu bukaresti főpolgármester közötti különbség 5-6 százalékról mintegy négy (38,90, illetve 34,82) százalékra szűkült. A harmadik helyen a nagyromániás (PRM) Corneliu Vadim Tudor állt 11,99 százalékkal, a negyedik hely a Markó Béláé volt 6, 71 százalékkal.

A Nastase, Illetve Basescu által vezetett két nagy választási koalíció - a kormánypárti PSD+PUR, illetve az ellenzéki liberális-demokrata D.A. szövetség - közötti különbség az exitpolos mutatók 5-6 százalékos különbségéről 3 százalék alá módosult. A hétfő déli adatok szerint a szenátusi helyekért lezajlott

vetélkedésben a kormánypárti koalíció 35,17 százalékával szemben az ellenzéki tömörülés 39,59 százalékos eredménynél tartott. Itt is harmadik a PRM 13,13 százalékkal, a negyedik pedig az RMDSZ 8,05 százalékos szavazati aránnyal. A képviselőházi helyekre leadott szavazatok esetében a PSD+PUR 34,80 százalékával az ellenzéki D.A. szövetség 32,30, a PRM 12, 51, az RMDSZ pedig 7,99 százalékot ért el. A többi párt nem érte el az 5 százalékos küszöböt - legalábbis a "félidős" választási eredmény szerint.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek