Kucsma kész az új választásokra
Leonyid Kucsma távozó elnök az ukrajnai belpolitikai helyzet politikai-jogi megoldását szorgalmazta hétfőn, beleértve az elnökválasztás megismétlését.
Dátum: 2004-11-29 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:51.911640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kucsma a Kijev melletti Koncse-Zaszpában a megyei vezetőkkel tartott tanácskozásának eredményeit összegezve pozitívan értékelte a központi választási bizottság által az elnökválasztás győztesének kihirdetett Viktor Janukovics kormányfő készségét arra, hogy újraszámlálják a szavazatokat a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében.
"Ha valóban meg akarjuk őrizni a békét és az egyetértést, és valóban demokratikus jogállamot akarunk építeni, amelyről oly sokat beszélünk, de mégsem mindent jogi úton rendezünk, akkor gyerünk, tartsunk új választásokat" - jelentette ki késő délután, egyben közölte, hogy nem kíván indulni, ha megismétlik az elnökválasztást. Este viszont már olyan hírek röppentek fel, hogy a távozó államfő a szavazatok újraszámlálását vagy a második forduló megismétlését javasolja.
Kucsma ismételten felszólította a feleket a nemzetközi közvetítők részvételével tartott pénteki tárgyaláson létrehozott négyoldalú munkacsoport keretében folyó tárgyalásokat folytatására.
Viktor Janukovics kormányfő, hatalom győztesnek nyilvánított elnökjelöltje a Kucsmánál tartott tanácskozáson közölte: kész arra hogy Donyeck és Luhanszk megyében megismételjék a voksolást, ha az ellenzék bebizonyítja, hogy ott tényleg nagyarányú csalások történtek. Sztepan Havris, Janukovics képviselője viszont azt közölte, hogy ők abban látják a kompromisszumos megoldást, ha az egész választást megismétlik, nemcsak a második fordulót, ahogyan azt az ellenzék szeretné. Havris egyébként szintén a tárgyalások folytatását szorgalmazta.
Janukovics közölte, hogy családját hétfőn elköltöztette Kijevből, ő maga viszont a végsőkig Kijevben marad.
Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt hétfői kijevi sajtóértekezletén azt közölte, hogy rendkívül nehezen haladnak a tárgyalások Janukovics képviselőivel. (Előző nap az ellenzék azt jelentette be az esti nagygyűlésen, hogy a hatalom hibájából megszakadtak a négyoldalú tárgyalások.)
A legfelsőbb bíróság, amely hétfő délelőttől estig tárgyalta az ellenzék által a választási csalások miatt benyújtott panaszt, kedd délelőttre elnapolta ülésezését.
MTI - fideszfrakcio.hu