Juscsenko az ukrán kormány menesztését követeli
Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt hétfő este a kijevi főtéren tartott maratoni nagygyűlésen bejelentette: kedden javaslatot nyújtanak be a parlamentben Viktor Janukovics kormányának és Hennagyij Vasziljev főügyésznek a lemondatására.
Dátum: 2004-11-29 20:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:53.142553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzék vezetője közölte: a kormány elvesztette az irányítást az országban folyó politikai, gazdasági és pénzügyi folyamatok felett. A főügyész lemondatását pedig kötelezettségmulasztás címén javasolják, mivel nem lépett fel Kelet-Ukrajnában az utóbbi napokban folyó törvénysértések ellen.
A több százezer tüntető előtt a sűrű hóesésben mondott beszédében az ellenzéki elnökjelölt a hatalmat vádolta meg azzal, hogy az kezdeményezte a Szeverodonyeckben történteket. (Vasárnap több kelet-és dél-ukrajnai régió önkormányzati vezetői kongresszust tartottak a kelet-ukrajnai városban Viktor Janukovics kormányfő és Jurij Luzskov moszkvai főpolgármester részvételével, ahol több megyei vezető kilátásba helyezte e régiók elszakadását, ha nem Janukovics lesz Ukrajna elnöke.)
Juscsenko szerint a parlament szombati politikai döntése, amellyel a törvényhozás érvénytelennek minősítette az elnökválasztás második fordulóját, valamint az ellenzéki elnökjelöltnek a választási csalásokkal kapcsolatos panaszát vizsgáló legfelsőbb bíróság döntése a válság politikai megoldását jelentheti.
"Ugyanakkor nem szabad azt hinnünk, hogy vehetjük a kabátunkat, és mehetünk haza" - tette hozzá, felkérve támogatóit, hogy ne reagáljanak az esetleges provokációkra.
Viktor Juscsenko előzőleg tartott sajtótájékoztatóján is kijelentette: Leonyid Kucsma távozó elnöknek is köze van a szeparatista törekvésekhez.
"A hatalom, amely elvesztette a választásokat, a versenyt a saját embereivel, most igen veszélyes kártyát dobott be a politikai vitába: a szeparatizmus kártyáját" - fogalmazott Juscsenko.
Hozzátette: "A délkelet-ukrajnai autonómia-ötlet sorsa azoknak a megyei kormányzóknak a kezében van, akik a rekordot tartották a november 21-i, sőt az október 31-i első forduló meghamisításában."
Az ellenzék elnökjelöltje fontosnak nevezte Lengyelország mint el nem kötelezett közvetítő részvételét az ukrán belpolitikai konfliktusban.
"Nekünk olyan közvetítőkre van szükségünk, akik egyik irányban sem elkötelezettek" - hangsúlyozta hétfőn Józef Oleksyvel, a lengyel szejm elnökével tartott megbeszélése után Juscsenko, aki köszönetét fejezte ki a lengyel félnek a közreműködéséért.
Pénteken Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Ján Kubis, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkára mellett Aleksander Kwasniewski lengyel államfő is azon nemzetközi közvetítők között volt, akik rábírták a tárgyalásokra a két ukrán elnökjelöltet.
MTI - fideszfrakcio.hu