Gyurcsány belezavarodott
Gyurcsány Ferenc rövid mérlege: egy hónap alatt három, egymásnak ellentmondó álláspont. Egy hónappal ezelőtt még úgy fogalmazott: "nemekből nem lehet országot építeni". Egy héttel ezelőtt azt nyilatkozta: "nem mondok sem igent, sem nemet, döntsön mindenki lelkiismerete szerint". Új hét kezdődött, bizonyára egy új tanácsadó új javaslatával.
Dátum: 2004-11-29 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:53.458873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Medgyessy Péter nem megy el szavazni, Szili Katalin inkább nem mond nemet, Gyurcsány Ferenc pedig egy hónap alatt háromszor változtatta meg véleményét. Ennél több felelősség és következetesség kell az ország vezetéséhez.
Rogán Antal
frakcióvezető-helyettes
Budapest, 2004. november 29.
fideszfrakcio.hu