Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány most sem tartotta be a szavát

Magyarország az eltelt egy esztendő alatt a botrányok sorozatát volt kénytelen megélni. A kormány nem tartja be a tavaszi agrártüntetés után született megállapodást, arra hivatkozva, hogy elfogyott a pénz, nem biztosítja a sertéstermelőknek megígért támogatást, mondta napirend előtti felszólalásában Turi-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes kedden a parlamentben.


Dátum: 2004-11-30 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:59:57.187635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Turi-Kovács Béla emlékeztetett arra, hogy már a betakarítás kezdetekor figyelmeztették a minisztériumot, hogy az integrációs raktárakat elsősorban nem a termelőknek, hanem a kereskedőknek adják ki, így a gazdatársadalom nem juthat hozzá az integrációs lehetőséghez.

A politikus javasolta egy olyan szabályozónak a sürgős meghozatalát, amely egyértelművé teszi: amíg a termelő részéről az integrációs raktárakra való igény fennáll, addig a kereskedő tárolja máshol a terményét, a haszon reményében ne vonja el a termelőtől ezt a lehetőséget.

A gazdák azt remélték, hogy, ami nem történt meg másfél év alatt, az talán ebben az esztendőben megtörténik - jegyezte te meg a politikus a piacvédelemmel kapcsolatban.

Magyarország az eltelt egy esztendő alatt a botrányok sorozatát volt kénytelen megélni, mondta, példaként említve a fertőzött paprika, a kétes tartalmú étolaj, az országba érkező fagyasztott csirkéket, amelyek egyesek szerint dioxint tartlamaztak.

Megjegyezte, hogy nem híve annak, hogy az FVM hatásköréből elvonják az élelmiszerbiztonság ellenőrzésének lehetőségét.

A kormány eleget kell tegyen azoknak elvárásoknak, amelyeket tőlük a gazdatársadalom joggal és okkal vár el - tette hozzá.

Az elkövetkezendő időben arra a bizalomra már senki nem számíthat, amely az előző év tavaszán volt, az elkövetkezendő idők súlyos és kemény küzdelmeket hoznak. A gazdák önvédelemből mentek ki az útra, és ha újra kikényszerülnek, nem fognak visszamenni addig, amíg tisztességes megállapodás nem lesz, mert a szavahihetősége a kormánynak elveszet az előző megállapodásnál - fogalmazott Turi-Kovács Béla.

Németh Imre földművelésügyi miniszter azt mondta: nem jó, ha a gazdák demonstrációval fenyegetnek, de szerencsére nagy részük a békés egyeztetésre törekszik. Szerinte a kormány az idén 50 százalékkal magasabb forrásokat biztosított a termelőknek, mint elődje a ciklus utolsó évében.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek