Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az a kérdés, hogy egyet tudunk-e érteni az egész ország számára fontos kérdésekben

Orbán Viktor az őt ért támadásokról; a médiahelyzetről; arról: a mostani kormány ígéretéhez hű-e, azaz valóban folytat-e minden jót, amit az előző elkezdett; a gazdákat ért károkról; az újraindított privatizációról; a magyar vállalkozókról mint fővállalkozókról; a polgári körök lehetőségeiről; a konstruktív ellenzéki magatartásról és egy új földtörvényjavaslatról


Dátum: 2002-07-24 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:06.538141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Haeffler András: Jó reggelt! Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Ha netalántán valaki csak kéthavonta, - június 2-án volt itt miniszterelnök úr - és arra az egy percre hallgatja a rádiót, amíg bemutatom Önt, és ily módon félreérti a helyzetet, hát arról, azt hiszem, hogy nem mi tehetünk.

Orbán Viktor: Én is jó reggelt kívánok a hallgatóknak. Az embert végül is nem a címei teszik azzá, ami, ezért nem érdemes rétestészta hosszúságú vitát nyitnunk erről a kérdésről. Valóban vannak ilyen hagyományok, nemcsak Magyarországon, máshol is. Nekem mindenfajta megszólítás, amely bizonyos tisztesség határain belül van, megfelel.

Haeffler András: A választások előtt - emlékszünk - megjelent a sajtóban, illetve elterjedt, hogy így mondjam, a közbeszédben, elnézést kérek a mondatért, de az, hogy Ön megverte a feleségét és a felesége kénytelen volt az egyik esti tévé-híradóban meg is jelenni, bemutatandó, hogy az ég egy világon semmi baja nincs. Azután most nem olyan régen a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban indult támadás. Tegnap, talán tegnapelőtt olvastam a lapokban, hogy az első pereket már meg is nyerte, azokat, akik a vagyonnyilatkozata valóságtartalmát kétségbe vonták, elmarasztalta első fokon a bíróság. A legújabb pletyka az, hogy miniszterelnök úr válik a feleségétől.

Orbán Viktor: Ha az ember a dolgokat a fonákjáról nézi, akkor akár még elismerést is kiolvashat mindebből. Most már hónapok óta nem mi adjuk Magyarország kormányát. Az ember azt gondolná, hogy békén hagyják, és a mostani kormánypártok hívei inkább a kormányzás ügyeivel foglalkoznak. A helyzet sajnos nem így fest. Úgy tűnik, hogy a támadások talán még erősebbek, mint abban az időben voltak, amikor a kormány élén állhattam. Természetesen ezekből a hírekből semmi nem igaz. Én ennél cifrábbakat is hallottam egyébként. Nem is Japánban és Dél-Koreában jártam, hanem Ausztriában kezeltek valami betegséggel. Szóval, nem tudom, hogy rosszindulat, fortélyos félelem vagy pedig a népi lelemény ölt testet ezekben a találgatásokban. Ami pedig a családi életünket illeti, először is boldogok vagyunk, hogy a gyerekeink egészségesek és szépen nőnek, eszünk ágában sincs válni.

Haeffler András: Föltehetően a felesége is most bizonyos szempontból boldogabb, mert többet van otthon.

Orbán Viktor: Igen, a legnagyobbik lányom azt mondta a választások után, hogy nem baj apa, a családban mostantól eggyel kevesebb miniszterelnök és eggyel több apa van. Ez volt a gyerekek véleménye, úgyhogy: köszönöm szépen, ami a családi életünket illeti, jól vagyunk, az egészségem jó, nem verekszem sem az utcán, sem a feleségemmel, sem máshol, békés polgári életet élünk.

Haeffler András: További békés, boldog polgári házaséletet kívánok miniszterelnök úrnak. Akkor kezdjük a kérdéseket. Első kérdezőként Lovas István olvassa fel jegyzetét. A címzett nem Ön, hanem Áder János, de azért gondolom, hogy tud válaszolni majd a fölvetettekre.

Tisztelt Elnök Úr!

A hetvenes években az amerikai New Haven városában, amely a híres Yale egyetemnek ad otthont, politológusok azt vizsgálták, miként érvényesítik érdekeiket az önkormányzatban a város legbefolyásosabb üzletemberei. Arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy elsősorban nem a napirendre kerülő témák ügyében fejtenek ki nyomást, hanem abban, hogy mely témák ne kerüljenek egyáltalában napirendre. A politológusok azt is felfedezték, hogy a városatyákra nem is kellett közvetlen nyomást gyakorolni, mert szinte tudták maguktól is, melyek azok az ügyek, amelyek megvitatása e dúsgazdag embereknek nem válik ínyükre. Magyarországon a médiában sem egészen más a helyzet. A közvélekedéssel ellentétben a társadalom antidemokratikus félretájékoztatásában nem az a legveszélyesebb, amikor egy hírről torzítva számolnak be, hanem az, ha elhallgatják. Mert akkor az esemény nem létezik. Magyarországon az elektronikus médiában ez a veszély fenyeget most, hogy a Magyar Televízió vezetőit egymás után kényszerítik távozásra úgy, hogy a vezetőknek még a felmondási idejüket sem engedik kitölteni. Azonnali hatállyal rúgják ki őket, amit közös megegyezésnek neveznek.

Nyilván nincs messze az idő, amikor Magyarország legnézettebb reggeli műsorát, valamint a vasárnap esti A Hét című műsort mai formájában is megszüntetik a Magyar Televízióban. Ettől a pillanattól kezdve a magyar képernyőkön - leszámítva talán és olykor a Duna tévét - nem lesz látható számos olyan hír, olyan kép, olyan információ, amely a kormányoldalnak nem kedvező. A következő rendőrattaknál például - legyen az bármilyen brutális és véres - olyan képsorokat lehet majd csak látni, mint amelyeket a kereskedelmi és a közszolgálati tévé cenzorai átengednek. A kereskedelmi tévék pedig még az eddigieknél is jobban ellustulnak majd, hiszen nem kell a közszolgálati vetélytárstól tartani és így még arcátlanabbul és demokráciaellenesebben hallgathatnak el, tehetnek láthatatlanná eseményeket.

A kormány, mint tudja és látja Áder úr, zsíros fenekével egyre inkább ráül a közszolgálatra. És talán, mint emlékszik rá, a polgári kormány idején az ilyen vád mekkora belföldi és nemzetközi tiltakozást váltott ki. Sőt, még az is, ami a szocialisták által hozott médiatörvény betartásával, az akkori ellenzék asszisztálásával történt. Például az úgynevezett csonka kuratóriumok ügye, amelyben megszólalt az Európai Unió is, nem is beszélve a külföldi lapok garmadában megjelent több tucatnyi cikkről. Az Európai Unió és itteni képviselője, valamint a külföldi lapok azonban most hallgatnak. Ezért lenne, igen tisztelt Áder úr, az Ön kötelessége, hogy a közszolgálati televízióban történtek ügyében haladéktalanul nemzetközi sajtókonferenciát hívjon össze, mert csak így késztetheti munkára a most hirtelen nálunk munkátlanul ténfergő külföldi tudósítókat, akik ugyanazt játsszák, mint a Horn-korszak idején. Hallgatnak. Ők is tudják, hogy a témák elhallgatása használ a legjobban annak a világnak az érdekeinek, amelyek a D-209-es kódjelzésű miniszterelnököt favorizálják. Ön azonban az egyetlen, aki a hallgatás burkát egy ilyen sajtókonferenciával szét tudja repeszteni.

És Ön az is, akinek szintén nemzetközi sajtókonferenciát kellett volna összehívnia akkor, amikor Magyarországon a tüntetéseken békés polgárokat és újságírókat ütlegelt a rendőrség. Mit gondol Áder úr, ha az Önök kormányzása idején a rohamrendőrök Bolgár Györgyöt, Farkasházy Tivadart, vagy Aczél Endrét csapták volna úgy fejbe, hogy azok véres fejjel zuhannak a kövezetre, mit csinált volna Pető Iván és az MSZP vezetői?

Az országban rohamosan terjed az az érzés, hogy Önök alszanak, vakációznak, vagy valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva túlzottan lojálisak valamihez. De mihez? Az antidemokratikus lépésekhez? Hiszen eszközök ezek megfékezésére e társadalomban jelen pillanatban csak az Önök kezében vannak. A szocialisták és szabaddemokraták fütyülve Magyarország csatlakozási érdekeire, négy éven át nem szavazták meg a médiatörvény módosítását, hogy azt harmonizálni lehessen az uniós jogszabályokhoz. Önök, Áder úr, viszont azonnal, dalolva megszavazták, óriási ajándékot pottyantva a D-209-es kormánya ölébe. De mit kaptak érte cserébe? Titok, Áder úr? Netán semmit? Az viszont nem titok, csak nyitott fülekkel kell járni a polgári körök háza tájékán, hogyha még néhány héten át alszanak, ezzel nem csak óriási, helyrehozhatatlan károkat okoznak szavazóiknak, az országnak, a magyar demokráciának, de veszélybe sodorhatják saját kényelmüket is, ugyanis a történelem olyan türelmetlen jószág, amely átrobog azokon, akik csak szájtátva állnak az út forgatagában. Ébresztő!

Haeffler András: Lovas István olvasta föl jegyzetét. Kérdését, véleményét, nem is tudom, hogy hogy fogalmazzam. Hadd tegyek hozzá egy gondolatot Kovács Jánosné leveléből, aki Budapesten, az V. kerületben lakik, és mindenekelőtt azt javasolja, hogy hívjuk már meg Orbán Viktort egy vasárnapi beszélgetésre, mert most a nyári csöndben nem leszünk vádolhatók őszi forradalomkeltéssel. Nos, tehát Kovács Jánosné gondolata: hiányoljuk mi is Orbán Viktor Fidesz-vezetőnek az állásfoglalását, aki a Dísz-téren fő-fő kezdeményezője volt a polgári körök létrehozásának, és az állásfoglalást akkor is várjuk, amikor nem ők a kezdeményezők, a július 4-i spontán engedetlenségi megnyilvánulással kapcsolatban. Miért nem erősíti jobban az újraszámlálások iránti igényt a Fidesz? Sok kérdés jött most egyszerre, tudom.

Orbán Viktor: Bizony. Először is talán nem helytelen, hogy ha Lovas Istvánnak boldog születésnapot kívánok, ha jól tudom, tegnap ünnepelte a születésnapját.

Haeffler András: Így igaz.

Orbán Viktor: Jó egészséget kívánok neki. Ami a jegyzetében fölvetett kérdéseket illeti, kezdjük tán a televízióval. Valóban jó okunk van aggodalomra, ahogy ő fogalmazott, talán erőteljesebben, mint ahogy én tettem volna, amiatt, hogy eltakarítják a televízió azon vezetőit, akik meghatározzák a televízió tartalmi kérdéseit és irányait.

Haeffler András: Bár önként mondtak le.

Orbán Viktor: De azt is hozzátette Lovas úr, hogy ez valószínűleg inkább csak a felszín. Elmondanám a hallgatóknak és Lovas úrnak is, hogy a Magyar Televízió élén valójában egy társadalmi kuratórium áll, amely civil szervezetek delegáltjaiból áll. Hát most majd kiderül, hogy mennyit ér a civil kurázsi! Nem lehet mindent a politikusoktól és a politika világától várni.

Haeffler András: Hadd tegyem hozzá, elnézést kérek, hogy hasonló a helyzet a Magyar Rádió esetében is.

Orbán Viktor: Így van. Néha maguknak a civileknek is ki kell állniuk az igazság mellett, a meggyőződésük mellett, meg a nemzet érdekei mellett. Remélem, hogy ez a társadalmi kuratórium bölcs lesz, okos döntéseket hoz, és nem tűri tétlenül azt, ami ott történik. Azt az üzenetet, hogy Áder úr pedig tartson ez ügyben nemzetközi sajtótájékoztatót, jelentem Lovas úrnak, hogy szorgalmasan át fogom adni, rögtön hétfő reggel. Ami a mérsékeltséget, keménységet, lustaságot - ahogyan ő fogalmazott - illeti, ott a következőket szeretném mondani nemcsak neki, hanem talán mindenkinek: Természetesen a polgári körök mozgalma olyan társadalmi mozgalom, amely felelős egyénekből, személyekből áll. Ezért mindenki olyan akciót kezdeményez, amit jónak lát, olyan programot hirdet meg, amit helyénvalónak gondol, és bátran kereshet ehhez társakat. Akkor is, hogy ha csak egy szellemi programról van szó, és akkor is, hogy ha mondjuk egy utcai megmozdulásról. Ugyanakkor szeretném, ha nem hinné senki azt, hogy utcai megmozdulások képesek pótolni, képesek orvosolni azokat a gyengeségeinket, amelyek miatt a választásokon alulmaradtunk. Tehát én ebben a pillanatban nem fővezéri sátrat látok fölverendőnek, hanem főmérnöki sátrat. Számba kell venni gyengeségeinket, nem voltunk olyan szervezettek, mint az ellenfeleink, ezt a szavazatszámláló bizottságokból érkező hírek is megerősítették. A híveink nem álltak egymással olyan kapcsolatban, mint az ellenfeleink hívei, a mi híveink nem álltak olyan kapcsolatban határozott politikai véleménnyel nem rendelkező emberekkel, mint az ellenfél emberei. Az a hálózat, ami ott létezett, a mi oldalunkon nem volt: nem tudtunk kommunikálni egymással. A média, amelyen keresztül beszélni tudtunk, kisebb hatáskörű volt és szám szerint csekélyebb, mint a túlsó oldalon. Ezek olyan gyengeségek, amelyeket orvosolni kell. Nem lehet újabb ütközetbe bocsátkozni anélkül, hogy ne építkeznénk. Ezért én most nem az ütközetbe bocsátkozást, hanem a kitartó, szigorú és azt kell mondanom, hogy valószínűleg nem egy-két hétig tartó alapos építkezést és megerősödést tartom jónak. Hogy ha a következő erőpróba elérkezik, ne maradjunk alul. Egyébként a következő erőpróba - ezt Lovas úrnak is mondom - nincs messze, elnök úr kiírta a választást (az önkormányzati választást) október 20-ra. Ez azt jelenti, hogy augusztus 17-én megkezdődik a jelöltek jelöltté válásához szükséges aláírások összegyűjtése. A polgári körök egyébként gőzerővel dolgoznak. Már kiadtuk a fölhívásunkat, amelyben azt kérjük a polgári körök tagjaitól, hogy jelentkezzenek a szavazatszámláló bizottságokba, jelentkezzenek a választások tisztaságát felügyelő bizottságokba, sőt, elkészült az a képzési program, amellyel majd szeretnénk felkészíteni őket a választásokon való részvételre. Tehát a munka folyik. Lehet, hogy nem olyan látványos és lendületes, mint amilyen megfelel egyébként Lovas úr habitusának, de ettől ez komoly munka, fontos munka, és erőnket megfeszítve dolgozunk.

Haeffler András: Amit elmondott miniszterelnök úr, ezzel talán részben Szűcs Sándor pestlőrinci hallgatónk kérdésére is válaszolt. Ő ugyanis ezt a kérdést tette föl, hogy mit kíván tenni a Fidesz vezetősége annak érdekében, hogy visszanyerjék az emberek bizalmát. A polgári körök nem tudják elmondani sehol a problémájukat. Több szervezettség, nagyobb összefogás kellene a polgári körök között is. Ezek szerint ez akkor meglesz. Egy kicsit tekintsünk vissza. "Ami jó volt az Orbán-kabinet tevékenységében, azt folytatjuk" - ezt hangsúlyozták a szocialista politikusok a kormányváltáskor. Na most, ha nézzük a gazdahitelt, a családtámogatást, a családi gazdaságok támogatását, a határon túli magyarok támogatását, a Széchenyi Tervet, mindezek mennyiben folytatódtak? Ha folytatódtak, akkor hogyan? Most ehhez hozzátenném a gyógyszergyártókkal kötött hároméves megállapodás megváltoztatásának szándékát, tehát emelkednek a gyógyszerárak, a gázáremelést, a privatizáció felgyorsítás, stb.

Haeffler András: Így igaz, bármi is lesz a döntés, és bárhogy folytatódnak a folyamatok, a következő kormány egyfajta kényszerpályára kerül újfent, hiszen ha a privatizáció mégis fölgyorsul, ha azokat a vállalatokat, bankokat mégiscsak eladják, amelyeket a kormány eladni tervez, akkor mi marad?

Orbán Viktor: Nézze, '98-ban azt tanultuk meg mindannyian, hogy ha egy kormányban van erős szándék és elkötelezettség, hogy ne ideológia szerint működjön, hanem nemzeti érdekek szerint, akkor ahhoz meg lehet találni az eszközöket. Persze ez vitákkal jár. Emlékezhetnek arra például, hogy a MOL gázüzletág megvásárlása körül micsoda birkózás folyt, nem rossz eredménnyel egyébként, már közel voltunk a megoldáshoz, amikor sajnos kormányváltás következett be. Emlékszem arra, hogy '98-ban milyen nehézséget okozott, hogy az előző kormány eladta a teljes magyar energiaszektort, nemcsak az erőműveket, hanem a szolgáltatókat is, az elosztórendszereket is, de mégis meg tudtuk oldani, hogy kemény küzdelemben, de féken tartottuk az árakat: a gázárakat és az elektromos energia árát is. Tehát van azért lehetőség. Egy dolog biztos: nem kellene a magyarok életlehetőségeit szűkíteni. Ugyanez a helyzet a költségvetési pénzekből finanszírozott beruházások esetében. Az előző kormány világosan megmondta, hogy ha autóutakat, vagy ha autópályákat, gátakat, hidakat, csatornarendszert építünk, akkor ott a magyaroknak kellene lehetőséget adni, mert azt mondtuk, hogy itt az idő, hogy a magyarok, a magyar vállalkozók fővállalkozók lehessenek a saját hazájukban, és ne idegenek alvállalkozói. Magyarországon egyébként a magyar vállalkozók, a magyar kézben lévő kis- és középvállalkozások két és fél millió embernek adnak munkát, tehát nem csupán a vállalkozókról, hanem 2,5 millió család kenyérkereseti lehetőségéről is beszélünk. Most azt látom, hogy az előző négy évben nagy küzdelemben, és nagy viták, időnként nemzetközi viták árán visszaszerzett nemzeti érdekkörbe vont beruházási területek, piaci területek elvesznek, mert a mostani kormány, úgy látom, hogy egyszerűen ezeket visszaadja, átadja a nagy külföldi vállalatoknak, akiket nem tekintek ellenfélnek, nem ellenük szólok, hanem a magyarok mellett beszélek. Azt gondolom, hogy ez megint nem ideológiai kérdés, ez megint nem annak a kérdése, hogy ki szavaz az MSZP-re, ki a Fideszre, ebben nemzeti összefogást kellene teremteni, és a baloldali gondolkodású embereknek is, azt gondolom, valamilyen véleményt kellene kifejteniük annak érdekében, hogy a mindenkori kormányok egy nemzeti érdek mentén haladjanak.

Haeffler András: Az egyik napilapban azt olvastam, hogy ezek a külföldi útépítők olcsóbban végzik ezt a munkát. Ez az indok.

Orbán Viktor: Amikor a polgári kormány megalakult '98-ban, akkor az első félévben készíttettünk egy tanulmányt, amely arról szólt, hogy hogyan is állunk ezzel a dologgal. Ezt a magyar Parlament elé terjesztettük, hiszen volt egy vitanap, amely erről szólt. Ott kiderült, hogy ez az állítás egyszerűen nem állja meg a helyét. Ha minden költséget összeszámolunk, akkor azt tudjuk mondani, a magyar vállalkozók igenis versenyképesek. Az előző időszakban, a polgári kormány idején az ellenzék elég sikeresen hitette el az emberekkel egyébként azt, hogy amikor egyes vállalkozói csoportok lehetőséget kapnak Magyarországon, akkor valójában itt sötét összeesküvés, korrupciós kapcsolatrendszer, tisztázatlan viszonyok vannak a háttérben, és minden azért történik, hogy a kormány, ahogyan az ellenfeleink szoktak fogalmazni, a saját klienseinek adjon lehetőséget. A valóság ezzel szemben az, hogy minden egyes ilyen ügyben az előző kormányt csak és kizárólag a nemzeti érdekek vezették, mert nemzeti érdek volt az, hogy bizonyos területeket, ahol a magyar vállalkozók versenyképesek, adjunk a magyaroknak valamilyen lehetőséget, előnyt. Autópályáról már beszéltem, ugyanez a helyzet például a Defend nevű céggel, ami látom, egy örökzöld téma a magyar sajtóban. Érdemes tudni, hogy a magyar biztosítási piac tekintélyes részben, 98,5 százalékban külföldiek kezében volt, ami egészen szokatlan dolog Európában. Ehhez képest sikerült egy állami tulajdonban lévő céget olyan helyzetbe hozni, hogy bizony a piac egy részét magyar kézbe visszavette. De ezt el tudom mondani a tömegkommunikációban, a marketing világában. Tehát azt hiszem, hogy nem voltunk abban ügyesek, hogy a kliensépítés vádját megfogalmazó akkori ellenzéki véleményekkel szemben ügyesen és jól tudjuk bemutatni azt, hogy valójában itt nem pártérdeket, nem személyes anyagi érdekeket, hanem nemzeti érdeket követünk, amikor magyar cégcsoportok, vállalkozók, üzletemberek előtt próbáltunk lehetőséget nyitni, ami nemcsak a vállalkozók ügye - még egyszer mondom -, hanem az említett 2,5 millió ember családjának kenyerét is érinti.

Haeffler András: Mondják, hogy Földi László, a Defend vezetője Fidesz-közeli ember volt.

Orbán Viktor: Mindenkire rásütötték. Mindenki, aki magyar és az előző kormány idején lehetőséghez jutott, billogot kapott. Ez nem a kormányra volt sértő egyébként elsősorban, mert ezzel az ember megtanul együtt élni, hanem az ezt igénybevevő emberekre. A Széchenyi Tervre, ha visszaemlékeznek, amikor meghirdettük, tízezer szám jutottak magyar vállalkozók lehetőséghez. Azt mondták, hogy az egész Széchenyi Terv a klientúra építésről szól. Tízezer szám jutottak vállalkozók lehetőséghez. Ez egy jól látható politikai, pártpolitikai ügyeskedés, taktika, amellyel szemben nem tudtuk magunkat elég ügyesen védeni. Ebben benn van a saját ügyetlenségünk, és benne van talán egy kicsit a lustaságunk is, és mindenképpen benne van a médiában élvezett vagy elszenvedett hátrányos helyzetünk.

Haeffler András: Guba János telefonja Budapestről: Még mindig nem volt rendszerváltás. Azok az emberek, akik a régi rendszert kiszolgálták, ne legyenek benne a politikai életben - mondja. A politikusok véleménye is megoszlik arról, hogy a titkos személyi dossziékat ki kell-e nyitni, erről most nagy vita van, hogy a régi emberek mennyire legyenek vagy ne legyenek jelen a politikai életben, az ezzel is összefügg. Még jobboldali politikusok is, Csapody Miklós például, ellene vannak a titkos személyi dossziék felnyitásának, merthogy azokat meghamisították, eltűntek. A múltat le kell zárni - mondta Medgyessy Péter. Ön kinyitná-e a dossziékat? Ez jó lenne, rossz lenne, milyen következményekkel járna?

Orbán Viktor: Nem tartom lehetetlennek, hogy ez bekövetkezzen. Persze először tisztázni kell, hogy mik is ezek a dossziék, miket nyitunk ki, egyáltalán a nyilvántartási rendszerek hogyan, miképpen működtek. Ez egy meglehetősen bonyolult világ. Én, meg kell mondanom, jó reményeket táplálok a mostani kormány azon döntése iránt, amellyel általunk is sokra becsült embereket is bevont egy olyan bizottságba, amely a titkos dossziék fölnyitására vonatkozó törvényjavaslat kidolgozásán dolgozik. Sólyom Lászlót, Boross Péter miniszterelnök urat bevonták ebbe a munkába, Gálszécsy András is, úgy tudom, hogy részt vesz ebben a munkába. Ők azért mégis nagy tekintélyű szakemberek, alkotmány-ügyben, általában kormányzati ügyekben. Bízzunk abban, hogy találnak olyan megoldást, amely nem sérti senkinek a jogait, ugyanakkor mégis hozzájárul ahhoz, hogy tisztábban lássunk. Hát várjuk meg, mire jut ez a bizottság!

Haeffler András: Kolozsvári Gábor, ha jól olvasom a nevet, és még nagyon sok hallgatónk kérdése az, hogy a szavazatok újraszámlálása érdekében miért nem lehetett részben erősebb nyomást kifejteni, részben miért nem lehetett például ügydöntő népszavazást kiírni?

Orbán Viktor: Ennek alkotmányos korlátai voltak egyfelől, időbeli korlátai másfelől. Hadd említsem példának a mostani föld nemzeti kézben tartásáról, a föld, a mezőgazdasági földterület nemzeti érdekkörben tartásáról szóló népszavazási kezdeményezést, amit már hetekkel ezelőtt benyújtottunk. Az Országos Választási Bizottság csak nem régen foglalt állást, ez is hetekbe telt, utána még föllebbezési lehetőségek vannak, amelyeket ki kell várni, ezek olyan határidők, amelyeket a törvény kötelezővé tesz, és ha valaki ezután még az Alkotmánybírósághoz fordul, akkor még az ottani eljárást is meg kell várni. Tehát ez azt jelenti, hogy egy ügydöntő népszavazás lebonyolításához, ha az ellenfeleink, márpedig ilyenek vannak, az ellenérdekelt felek nem értenek a kezdeményezéssel egyet, akkor több hónapot is igénybe vehet a teljes eljárás lefolytatása. Márpedig tudott dolog volt, hogy a választások után mindösszesen 90 nap áll rendelkezésre. Ezért olyan megoldásokat kerestek a polgári pártok, amely lerövidítette volna ezt az időt, ezért indított a Fidelitas például népi kezdeményezést, amellyel szemben ilyen időhúzó taktikákat nem lehetett volna alkalmazni. De különböző okokból azt sem sikerült valósággá váltani, és hát sajnos a hétvégén, illetve hétfőn bedarálják a szavazócédulákat. Én azt mondom, hogy emiatt persze van ok szomorúságra, de másfelől az utak kifürkészhetetlenek, majd meglátjuk, hogy ez mihez vezet, ugyanis mindenkinek ott motoszkál a fejében az a kérdés, hogy miért is kellett ennek így lennie? Hogy, ha nincsen titkolnivaló, akkor miért nem lehetett számolni? Amerikában nem tudom, hányszor számolták át, oda-vissza a szavazatokat. Erre a kérdésre az emberek nem kapnak választ. Tehát azzal a döntéssel, amit a kormánypártok meghoztak, hogy ezt a lehetőséget nem adják meg a polgároknak, valószínűleg nyakukba vesznek valamit, egy lélektani terhet, valamit, amivel szemben aztán később nagyon nehéz lesz védekezni, hiszen kikerül az ésszerűen megvitatható kérdések köréből, mert nem lehet megszámolni a ténylegesen leadott szavazatok számát.

Haeffler András: Változott akkor ezen a hétvégén a politikai helyzet? Ugye már megkezdődött a megsemmisítés?

Orbán Viktor: Nézze, amikor kihirdették a választások eredményét, amely nem töltött el bennünket örömmel, és én, ahogyan az Európában illendő, gratuláltam a választásokon győztes miniszterelnök-jelöltnek, akkor számítottam arra, hogy ez a kérdés napirendre kerül, és arra is számítottam, hogy nem nagyon lehet ebben eredményt elérni. Ha valaki ismeri az elmúlt 50 év történelmét Magyarországon, aligha hihette, hogy baloldali erőket rá lehet arra kényszeríteni, hogy ha egyszer kihirdették őket győztesnek, akkor újraszámoljanak bármilyen szavazatot. Ennek ellenére elismerésemet szeretném kifejezni a polgároknak, amiért ilyen derekasan és kitartóan küzdöttek, habár, gondolom, a lelkük mélyén ők is ismerik a magyar történelmet, és tudják, és tudhatták, hogy az esély a sikerre meglehetősen kevés, de mégis becsülettel és derekasan küzdöttek az utolsó pillanatig.

Haeffler András: Berta Elemérné Beregböszörményből telefonált, nem egészen értem, amit mondott, de szó szerint fölolvasom: Ne helyezze magát Isten fölé Orbán Viktor, nagyon gyűlölködő ez a műsor, ezt már, mondjuk, értem. Dr. Gömböcz László János a 85-ös körzetszámról, nem tudom, hogy ez hol van pontosan, milliók tehetetlenül nézik, hogy mi zajlik az országban. Borzasztó, hogy csak mocskolják az előző kormányt. Nem lehet úri fiúk módjára viselkedni, mert el fogják veszíteni az önkormányzati választásokat.

Orbán Viktor: Hadd mondjak erre az utóbbi fölvetésre két gondolatot. Egyik sem a sajátom, de talán használható. A régi rómaiak mondták azt, hogy jót cselekedni és gyalázkodást megérni, az királyi dolog. Ennyit az Isten fölé helyezésről meg az alázatról. A másik gondolat az pedig úgy hangzik, hogy az igazán sikeres ember az, aki képes szilárd alapokat építeni azokból a kövekből, amelyeket mások hajigálnak rá. Ezt üzenem a polgári világnak, meg a polgári köröknek. Úgyhogy gyűjtögessük ezeket a köveket és építsünk belőle szilárd alapot. Meglesz az eredménye.

Haeffler András: Ha már a polgári körök szóba kerültek. Egyrészt nagyon sokan mondják azt, hogy polgári körök működnek, létrejöttek, tudomásom szerint több mint 12 ezer van már, de nincs megfelelő kapcsolatrendszer közöttük. Nagyon szép gondolat az, hogy egyenlőek a polgári körök és hogy külön-külön önállóan tevékenykednek, de azért csak kellene valami központ, valami székház, valami telefonszám, valamilyen irányítópont, amely az egész mozgalmat irányítja. Ez viszont azt jelentené, hogy elkezd párttá válni a polgári körök mozgalma. Sokan ráadásul azt is mondják, hogy Orbán Viktor saját magának találta ki ezt a polgári körök mozgalmát, mert így egy új pártot akar fölépíteni az esztendők folyamán.

Orbán Viktor: Kezdjük talán az utóbbi gondolattal. Ennek a mozgalomnak éppen az az értéke, hogy pártok fölött áll. Nem egyszerűen csak azért, mert - bár gondolom többségében mégiscsak jobboldali, jobbközép gondolkodású emberek vannak benne, - baloldaliak is megtalálhatják a helyüket itt. Ilyen embert is ismerek, nem egyet, nem kettőt, aki részt vesz ebben a mozgalomban. Tehát azzal, hogy a pártok világától külön, azok fölött áll a mozgalom, ezzel lehetőséget teremtünk fogalmazzunk úgy, hogy minden nemzeti érzelmű embernek, akár baloldalra, akár jobboldalra szavazott, hogy bizonyos nemzeti célok érdekében összeadja az erejét másokkal. Az előbb említettem néhány dolgot, amelyek nem ideológiai vagy pártkérdések. A Széchenyi Terv nem az, a gazdák támogatása nem az, a privatizáció kérdése nem az, az életlehetőségek magyar kézben tartása szintén nem az. Itt lehet együttműködni, ebben a mozgalomban, ezekben a kérdésekben olyan embereknek is, akik lehet, hogy ha eljön a választás pillanata, akkor majd másképpen foglalnak állást. De valamilyen összefogásnak, nemzeti alapú összefogásnak lennie kell az országban, különben nem lesz, ami összetartson bennünket, mert a politikai viták inkább szétfeszítik az országot, nem pedig összetartják. Tehát kell lenni valaminek, ami összeabroncsoz bennünket, 15 milliónyi magyart. Másfelől, párttagnak lenni, az habituális kérdés is. Nagyon sok olyan ember van Magyarországon, aki nem azért nem tagja valamely pártnak, mert nem értene egyet a céljaival, programjával, ne szimpatizálna vele, hanem mert az egy sajátos életforma is. Párttaggyűlésre járni már önmagában is egy olyan furcsa dolog. Ott ugye mindenfajta demokratikus procedúrák vannak, amelyek nehezen átláthatók. Ahhoz is bizonyos lelki alkat kell, hogy az ember ilyesmiben meglássa a szépséget. Van benne, csak nehéz meglátni. Arról nem beszélve, hogy munkát vállalni, akár önkormányzati tisztséget, akár országos vagy középszintű vezetést, az megint csak egy pártszerű gondolkodást, habitust, szokásrendszert igényel, ami nagyon sok embernek nincs ínyére, mert más, mint a politika, a pártpolitika világától mentes polgári életnek a rendje. Ebben a mozgalomban az a jó, hogy nem kell politikussá válni, nem kell párttaggá válni, nem kell hívévé szegődni egyetlen politikai pártnak ahhoz, hogy az ember mégis benne legyen a közéletben, méghozzá annak a közepében, és a közélet szempontjából fontos kérdésekkel foglalkozhasson. Ezért szerintem nem szabad párttá alakítani ezt a mozgalmat, mert ez több is, kevesebb is, de mindenképpen átfogóbb, szélesebb, befogadóbb, mint bármilyen politikai párt.

Haeffler András: Nem akarok visszautalni a korábbi, az MDF-ben zajlott vitára, ugye hogy párt vagy mozgalom.

Orbán Viktor: Igen, egy nagy tanulsága van ennek a korszaknak, amit most az MDF szóval Ön megidézett. A tanulság az az, hogy ha még egyszer polgári kormány lesz Magyarországon, akkor nem abbahagyni kell a polgári körök mozgalmát, hanem akkor kell igazán ráerősíteni. Ugyanis van a dolgoknak egy történelmi távlata is. Ugye 40-45 éven keresztül, a kommunizmus alatt, az volt a hatalomnak a célkitűzése, hogy szétbontsa azokat a közösségeket, amelyek a megelőző 950 esztendőben szervesen alakultak ki Magyarországon. Megrendítették a nemzetet, a civil közösségeket, a családokat is komoly támadások érték, az egyházi közösségekről nem is beszélve. Ahhoz, hogy Magyarország nyugati ország legyen, és az Európai Unióba versenyképesen lépjen be, ahhoz nekünk nemcsak a gazdasági mutatók szempontjából kell visszanyernünk, amit elvesztettünk az elmúlt 50 évben, hanem a szervezettség szempontjából is. Ezért a polgári körök nem egyszerűen arról szólnak, hogy ki kormányoz, bár ez fontos kérdés, hanem a kormányzás fölött helyezkednek el abban az értelemben, hogy újra szeretnénk építeni Magyarország társadalmi szövetét, újra szőni, újra megerősíteni ezeket a szöveteket annak érdekében, hogy a kormányoktól függetlenül erős ország, erős nemzeti közösség legyen Magyarország. Tehát nem a hatalom megszerzése a célja a polgári köröknek, az csak egy kellemes és hasznos dolog. De az igazi értelme ezen túlmutat, e fölött áll.

Haeffler András: Rögtön jönnek a hírek, nagyon röviden egy szóban kérem a választ. Lesz a polgári köröknek egyfajta központja, ahova mindegyik polgári kör fordulhat?

Orbán Viktor: Lesz, hamarosan fölhívással fogunk fordulni a polgári körökhöz, hogy szerény adományokkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy a polgári körök egy épületet vásárolhassanak és onnan egy országos központként tudjuk irányítani a munkát.

Haeffler András: Nemsokára a Fidesz tisztújító közgyűlése lesz, a Fideszben tisztséget szeretne vállalni, vállal-e még?

Orbán Viktor: Áprilisban lesz a Fidesznek tisztújító kongresszusa, egészen addig ez a kérdés föl sem vetődik.

Haeffler András: Köszönöm szépen. Mint ahogy többször elhangzott már, ma is, megkezdődött a szavazócédulák megsemmisítése. Választási ügyben, szavazatszámlálás ügyben, bármilyen demonstrációnak, rendezvénynek van még értelme?

Orbán Viktor: Bármennyire is furcsa, ez egy mély filozófiai kérdés, ugyanis úgy is meg lehet fogalmazni, hogy van-e értelme olyasminek, olyasmi rendezvénynek, összegyülekezésnek, közös vélemény kifejezésének, amely egyébként nem tud eredményt elérni? Tehát azt tudom mondani, hogy olyan megmozdulások, amelyek eredményre vezetnek az újraszámlálás ügyében, innentől véve fizikai értelemben is lehetetlenek. Ha az emberek úgy gondolják, hogy mégis ezzel az üggyel kapcsolatban közösen, együtt szeretnék valahol a véleményüket elmondani, akkor van értelme a dolognak, mert ha van ilyen szándék, akkor azt jó kifejezni. Én azt gondolom, hogy aki érdeklődik a közélet iránt, akit az ország jövője foglalkoztat, ha teheti, akkor most próbáljon az önkormányzati választások irányába fordulni. Augusztus 17-én, mint említettem, megkezdődnek az aláírásgyűjtések a jelöltek mellett. A polgári körök önmagukban is indítanak számos, talán sok száz helyen jelölteket.

Haeffler András: Önállóan is indítanak jelölteket?

Orbán Viktor: Ott, ahol a pártok nem indítanak jelölteket, és polgári körök léteznek, ott a polgári körök állítanak jelölteket. Felállítottunk a polgári pártok és a polgári körök részvételével egy önkormányzati választást előkészítő bizottságot, ahol pontosan meghatározzuk ezeket a helyeket, és a polgári körök számos helyen pedig már megállapodtak a pártokkal a helyben indítandó jelöltekről, akik ugyan pártszínekben indulnak, de a polgári körök támogatását is sikerült az elmúlt napokban elnyerniük. Én ma ezt érzem a legfontosabbnak. De még egyszer mondom, mindenki fejezze ki abban az ügyben a véleményét, amit fontosnak gondol, olyan formában, amely a törvényeken belül van és az ő szívének kedves, szívéhez közel áll.

Haeffler András: Az önkormányzati választásokon túl egy picit nagyobb léptékben tekintsünk előre. A Fidesz megszavazta a költségvetés-módosítást is, tehát kormány és ellenzék együtt szavazott. Erre én nem tudom, hogy volt-e példa, ilyen fontos dologban, költségvetési kérdésben?

Orbán Viktor: Emlékeim szerint az elmúlt 12 évben erre nem volt példa. Ennyit arról, hogy konstruktív-e a jelenlegi ellenzék.

Haeffler András: Na most ez lehetne jó jel is a parlamenti élet, a pártok közötti együttműködést illetően, ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a kormányoldal és ellenzék között egyre nagyobb a különbség, egyre élesebb, egyre durvább a hangnem. Mire számít a következő időszakban, hogyan folytatódik, milyen irányban lesz tovább?

Orbán Viktor: Ma már nagyon nehéz azt mondani, hogy durvul a hangnem. Már a választási kampány során, amit el kellett szenvednünk személyesen a polgári oldal képviselőinek, az már olyan mennyiségű és minőségű durvaság volt, amit, azt hiszem, nem igen lehet fokozni, tehát most már azon a mélyponton van a baloldal a lejáratás szempontjából, az ellenfeleiket lejáratni akaró kampányok szempontjából, aminél lejjebb ereszkedni talán már nem lehet. Ezért minden rosszban van valami jó, a hangnem innentől kezdve már tovább nem durvulhat. Ami a költségvetést illeti. Most is szeretném elmondani, ismételten és talán érthetőbben, hogy én azt fogom tanácsolni mindig a polgári erőknek a Parlamentben, hogy mindig mindent szavazzanak meg, ami jó a polgároknak, akkor is, ha az a kormányoldaltól érkezik. Ebben különbözünk tőlük. Hiszen azokat a javaslatokat, amelyek a polgárok javát szolgálták volna, és mi terjesztettük elő, azt az ellenfeleink, a kormánypártok nem szavazták meg. Nekünk nem olyanoknak kell lennünk, mint amilyenek ők, hanem felelősebben, nagyobb léptékben, átfogóbban, nemzeti szempontok szerint kell gondolkodnunk, ezért engem személy szerint nem zavar, hogy nyugdíjemelést, fizetésemelést javasol a mostani kormány. Ha úgy gondolja, hogy erre megvannak a források, és ki tudja fizetni, akkor én mindig azt fogom tanácsolni a parlamenti képviselőtársaimnak, hogy szavazzuk meg ezeket az indítványokat. Természetesen, amivel nem értünk egyet, ott nagyon keményen kell föllépnünk. Például ősszel mindenképpen be kell nyújtanunk egy önálló földtörvény-javaslatot, hogy korrigáljuk azokat a hibákat, amelyeket most a költségvetési végszavazásba csomagoltan egyébként a kormánypártok elkövettek, például a földtulajdon-szerzésnél a családi gazdák elsőbbségét mindenképpen vissza kell állítani. Ha ez nem vezet eredményre, akkor pedig meg kell indítani a népszavazási kezdeményezést. Tehát szeretném világossá tenni, hogy az együttműködés nem jelenti az álláspontok föladását. Elmondanám azt a kicsit szakállas viccet is, hogy különbséget kell tenni a hozzájárulás meg az odaadás között. A parlamenti ellenzéknek az a dolga, hogy hozzájáruljon a jó dolgokhoz, de ne adja föl magát. Ez a szalonnás rántotta esete, így tudom leginkább a két dolog között a különbséget megmutatni. Ugye a tyúk hozzájárul, a disznó pedig föláldozza magát az ügy érdekében. Az utóbbi magatartást nem javasolnám, az előbbit azonban követhetőnek látom.

Haeffler András: Nagyon sok hallgató kérdezi szintén a jövőt illetően, távolabbi jövőt, közelebbi jövőt, az önkormányzati választásokat illetően, hogy a jobboldali pártok között lesz-e szorosabb együttműködés. Én nem azt mondom, hogy széttöredezett a jobboldal, de hangsúlyosan tulajdonképpen csak a Fidesz van jelen az MDF-fel együtt, de hát az MDF is jóval kisebb párt. A többi jobboldali radikálisabb vagy kevésbé radikálisabb párttal is együtt kellene működni.

Orbán Viktor: Nézze, nem pártokkal kell szerintem együttműködni, hanem a polgárokkal, az emberekkel kell együttműködni, ráadásul még csak nem is ideológiai alapon. Az előbb is próbáltam mondani, hogy szerintem ez a bal-jobboldal ugyan még mind a mai napig jelentkezik, némi nemű szellemi tartalmakkal, elsősorban ideológiai és érzelmi kérdésekben, de nagyon sok konkrét kérdésben tudnának baloldali és jobboldali emberek is együttműködni a nemzeti érdek alapján. Ennek meg kell teremteni a föltételeit, a polgári körök mozgalma, szerintem, erre nyújt lehetőséget. Ott nem szoktuk megkérdezni egymástól, hogy ki baloldali, meg ki jobboldali, csak azt szoktuk kutatni, hogy egyet tudunk-e érteni néhány fontos, mindannyiunk számára, az egész ország számára fontos kérdésben. Ezért nem pártokkal kell együttműködni, hanem meg kell próbálni egy minél szélesebb összefogást fölépíteni. Én a MIÉP-hez való viszonyt - mert Ön a radikális pártokat említette - vagy a kisgazdákhoz való viszonyt sem pártok közötti viszonyként képzelem el. Az emberek ugyanis nem tartoznak valamilyen párthoz, nem hitbizományai a pártoknak. Úgy képzelem, lehet, hogy tévedek, de az elmúlt 12 évben az a tapasztalatom, hogy az emberek nem elsősorban pártokra akarnak szavazni, hanem a saját személyes életükről hoznak személyes döntést. Problémáik vannak az embereknek, és azt keresik, hogy hogyan, melyik irányból kaphatnának segítséget a problémáik megoldásához, és eszerint választják ki azokat a politikai erőket, amelyeket kitüntetnek a bizalmukkal, vagy amelyektől megvonják a bizalmukat. Tehát nem más pártokkal való szövetségre kell érdemesnek és alkalmasnak lennie mondjuk a Fidesznek, hanem arra kell érdemesnek és alkalmasnak lenni, hogy az emberek úgy lássák, és ez legyen is a valóság, hogy tőle, tőlünk várhatják leginkább a jó válaszokat az ő személyes életük kérdéseire is.

Haeffler András: Ez akkor mégiscsak arra mutat vissza, ha már nem pártokban való gondolkozást említ, hogy a polgári körök mozgalma lenne egyfajta összefogó erő.

Orbán Viktor: Ma Magyarország legszélesebb nemzeti összefogása a polgári körökben valósul meg. Az alkotmányos rendszer olyan, meg az európai kordivat is olyan, hogy a végén persze majd, amikor eljön a választás, akkor pártokra lehet szavazni, hiszen pártokra épül a modern demokrácia, de azt én már kevésbé tartom fontos kérdésnek. Lehet, hogy furcsán hangzik ez egy pártban is szolgáló embertől, mint amilyen én vagyok, hiszen a Fidesz - Magyar Polgári Pártnak vagyok elkötelezett tagja, de higgyék el, nem az a fontos, hogy a végén melyik pártra fogunk szavazni. Az a fontos, hogy fölépítsük azt a széles nemzeti összefogást, amely alkalmas arra, hogy ne csak négyévenként egyszer fejezzen ki nemzeti érdekeket meg akaratot, hanem a kormányok megválasztása után is élő közösségként fönn maradjon, és fontos ügyekben kifejtse a véleményét. Akár úgy, hogy eljuttatja a kormányhoz, akár úgy, hogy támogatja a kormányt, akár úgy, hogy vitatkozik vele, akár úgy, hogy népszavazást kezdeményez. Szóval, ne egy kormány legyen az egyetlen szereplője a magyar közéletnek, hanem legyen egy szervezett nemzeti közösség, amely képes arra, hogy irányt szabjon az ország életének, ha kell vitatkozva, ha kell támogatva a kormányt, akár a saját, akár más ideológiák világából rekrutálódott kormányzatokat.

Haeffler András: Sokan fogalmaznak úgy, hogy nem volt igazán rendszerváltás, valami elkezdődött, de nem fejeződött be, és közben más irányt vett az ország. Ha visszatekintünk 1994-re, hiszen akkor is baloldali koalíció nyert, és most is, változott 94-hez képest az emberek tudata, politikai tudata? Másként nézik-e a világot az Ön megítélése szerint? Mi lesz a további út?

Orbán Viktor: Nézze, azt hiszem, hogy sok változás történt Magyarországon. Nagyon sok ember gondolja azt '94-hez képest, hogy egyre kevésbé az érdekli őket, hogy ki mit mond, leginkább azt figyelik, hogy ki mit csinál, hiszen most már szinte minden politikai erő kipróbálta a képességét, tehetségét kormányzati pozícióban is. Másfelől '94 után - ha már a MIÉP-ről volt szó -, idézem a MIÉP elnökét, aki azt mondta, hogy szétdőlt a nemzeti tábor. Ez most nem így áll. Inkább fölépülni látszik a nemzeti tábor. Másfelől, ha a nyugati világra szögezzük a tekintetünket, ott azt látjuk, hogy nagyon gyakoriak azok az országok, ahol kétfajta választópolgár létezik. Vannak olyan választópolgárok, akik semmilyen közösséghez nem tartoznak, ha úgy tetszik, teljesen individualizált életet élnek, és vannak olyan polgárok, akik valamely közösséghez tartoznak, és a közösséghez tartozásukon keresztül szokták kifejezni aztán később a politikai véleményüket. Én úgy látom, hogy a rendszerváltás legfontosabb fejleménye talán éppen az, hogy Magyarországon most megjelent egy olyan világ is, ahol nemcsak individuumok vannak jelen, hanem közösségek is. Emberek közösséghez tartoznak, megbeszélik a közös ügyeket, hatással vannak egymásra, esetleg közösen is cselekednek, majd utána a közösségükön keresztül fejezik ki az ország sorsával kapcsolatos véleményüket. Ilyen szempontból azt hiszem, hogy '94-hez képest jelentős és kívánatos változások történtek a magyar közéletben.

Haeffler András: Önök elmondták, hogy a polgárság megteremtése, újrateremtése az egyik legfontosabb céljuk. A választási eredmények ugyan nem ezt igazolják. Kellően megerősödött mindezek ellenére az a réteg, amit polgárinak nevezhetünk?

Orbán Viktor: Ugye a polgár szót, a polgár-féle embert sokféleképpen próbálták meghatározni. Nekem az áll legközelebb a szívemhez, mely úgy szól, hogy polgár az, aki megadja a másik embernek kijáró tiszteletet, és saját magával szemben is elvárja azt. Tehát a polgár ilyen szempontból nem jobboldali, vagy baloldali kategória, nem szocialista vagy fideszes kategória, hanem az egy emberfajta, ha szabad így fogalmaznom. Az a fajta ember, aki az emberi létezés legfontosabb kérdésének éppen az emberi méltóságot tartja, és nem a sajátját helyezi az első helyre, hanem először másnak adja meg ezt a tisztességet és méltóságot, hogy aztán elvárhassa a saját személye irányában is. Ez inkább egy habitus, egy gondolkodásmód, egy életfelfogás, talán egy kicsit jellem is. Én azt hiszem, hogy ebből a szempontból Magyarország egyre inkább polgári állammá, polgári közösséggé, polgári nemzetté válik.

Haeffler András: Köszönöm szépen, ez végszónak is beillett. Köszönöm Orbán Viktor polgári miniszterelnök úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat, és a Vasárnapi Újság vendége volt.

2002. július 21.

Kapcsolódó elemek