Előre hozott választást vetítenek előre az Újvidéken történtek
A szerbiai demokrata tömbön belüli harc kiújulását és előre hozott választás kiírását vetíti előre az, hogy a legnagyobb szerbiai kormánypárt hatalomra juttatta Újvidéken a milosevici diktatórikus múlt pártjait. Az újvidéki önkormányzat hétfői alakuló ülésén a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) újvidéki szervezete szembeszegült a belgrádi pártközpont akaratával, s "szem előtt tartva a városlakók érdekeit" gyakorlatilag koalícióra lépett a Szerb Radikális Párttal (SRS) és a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS).
Dátum: 2004-11-30 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:59:59.542635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amint várni is lehetett, az újvidéki eseményeknek máris komoly következményei vannak. A belgrádi médiák keddi jelentése szerint az ellenzéki Demokrata Párt (DS) közleményben tudatta, hogy Újvidéken "kibújt a szög a zsákból". Eddig is tudni lehetett, hogy a DSS titokban együttműködik a radikálisokkal és a szocialistákkal, de Újvidéken lehullott a lepel. A DS szerint Vojislav Kostunica kormányfő pártja "kiskapun át visszahozza a politikába a milosevici rezsim erőit". A DS emiatt ezentúl minden eszközzel harcolni fog a kormány megbuktatásáért, amely kártékony politikát folytat, karöltve az SRS-el és SPS-el.
A DS vezetője, Boris Tadic köztársasági elnök korábban arra figyelmeztetett, hogy véget vet a szerb kormánnyal fenntartott "békés együttélés" korszakának, ha Kostunica pártja bárhol lepaktál az SRS-sel. A DS állásfoglalása tulajdonképpen azt jelenti, hogy véget ér a Tadic júniusi megválasztása óta tartó viszonylag békés időszak a szerbiai belpolitikában.
Belgrádi lapértesülések szerint Tadic pártja azt tervezi, hogy még az idén belülről felbomlasztja a milosevici szocialisták külső támogatását élvező szerb kormányt, s a párt máris "verbuválja" ehhez a parlamenti képviselőket. Szándékai magvalósításában a jelek szerint legfőbbképpen a kormányzó Szerb Megújhodási Mozgalomra (SPO) támaszkodhat.
Az SPO elnöke, Vuk Draskovic külügyminiszter egyre keményebben bírálja a kormányt. Hétfő este a B92 belgrádi tévének nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a Kostunica-kormány nem számíthat többé pártja támogatására, ha nem gördíti el tüstént az európai integráció útjában álló legnagyobb akadályt, vagyis nem működik együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.
MTI - fideszfrakcio.hu