Az egészség nem üzlet: félmilliónál is többet egy szülésért?
A kórházprivatizációval kapcsolatos kérdés a népszavazáson valójában úgy is feltehető, akarnak-e az emberek például 625 ezer forintot fizetni egy szülésért egy magánkórházban, vagy pedig azt tartják jónak és helyesnek, ha a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátó intézményekben vehetik igénybe a szolgáltatást. Erről Selmeczi Gabriella és Frajna Imre fideszes képviselők beszéltek kedden sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-11-30 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:01.806801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A SOTE II-es számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája előtt megtartott tájékoztatón Selmeczi Gabriella elmondta, hogy "Magyarországon a kórházak többsége állami illetve önkormányzati tulajdonban van, ahova ha a beteg elmegy és gyógykezelteti magát, nem kell fizetnie, hiszen a társadalombiztosítás állja a számlát". Ugyanakkor - mondta a képviselő - "ha valaki ma Magyarországon elmegy egy magánkórházba (...), 625 ezer forintot kell fizetnie például egy szülésért". "Ha nem akarják, hogy privatizált kórházak legyenek, ahol fizetni kell az egészségügyi ellátásért, például egy szülésért 625 ezer forintot, akkor szavazzanak hétvégén igennel" - tette hozzá.
Frajna Imre arra az újságírói felvetésre, hogy az állami kórházak ma is csak elvben ingyenesek azt válaszolta, "hogy jelenleg ma az OEP kevesebb, mint 100 ezer forintot fizet egy szülésért, tehát a két szám közti különbség majdnem félmillió forint". "Én abban reménykedek, hogy kevés olyan ember van, aki hálapénz gyanánt egy állami intézményben otthagy félmillió forintot" - hangsúlyozta Frajna Imre.
fideszfrakcio.hu