A legnagyobb csalás
"Ez a legnagyobb csalások, szemétségek közé tartozik" - mondta Horn Gyula, amikor hírét vette, hogy az osztrák Szabadságpárt szerint az EU-bővítést követően kelet-európai bevándorlók százezrei árasztják majd el Ausztriát. Vajon ma, amikor Gyurcsány és az MSZP többszázezer magyar betelepülővel riogatja a magyarokat, még mindig ugyanígy gondolkodik a volt szocialista kormányfő?
Dátum: 2004-11-30 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:05.007571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hogy csak az ismertebbeket említsük: Flamand Tömb, Le Pen Nemzeti Frontja, Pim Fortuyn Élhető Hollandia mozgalma, osztrák Szabadságpárt, Északi Liga. Ami közös bennük: az idegen- és bevándorlás ellenes nézetek, az erre fölépített retorika, program és politika. Főbb elemei ezeknek, hála a magyar szocialisták és szabad demokraták görcsös igyekezetének, hogy a magyar polgári jobboldalt összemossák az említettekkel, a magyar választók előtt is ismerősek. E pártok és mozgalmak a legalantasabb emberi ösztönökre hatva igyekeznek bizonyítani, hogy a nemzeti ellátórendszerek léte a bevándorlókkal szembeni kormányzat magatartás jellegén áll vagy bukik.
Emlékszünk még arra, amikor Haider Szabadságpártja kikerülhetetlen kormányzati tényező lett Ausztriában, mire az egyes államok, Európa és a nemzetközi közösség számos csatornán nyilvánította ki véleményét: elfogadhatatlanok az ilyesfajta nézetek.
A Szabadságpárt elleni kampányban Magyarországon a szocialisták is derekasan kivették a részüket, miért is ne, hiszen sárt dobálhattak a szélsőjobboldallal állítólagosan együttműködő polgári kormányra.
A haideri nézetekről akkor is megnyilvánultak, amikor a Szabadságpárt azzal próbálta sulykolni az osztrák választókat, hogy 700 ezer kelet-európai indul meg Ausztria irányába, mihelyst ezt az EU-bővítés lehetővé teszi. "Ezt Haider mondja, és ez a legnagyobb csalások, szemétségek közé tartozik" - mondta ki a verdiktet Horn Gyula - "tudniillik ha elgondolkodik Haider úr, nagyon jól tudja, hogy ezek a szerencsétlen országok, amelyek olyan óriási áldozatot hoztak a rendszerváltásért, az átalakulásért, ezek nem boldogulhatnak csak a saját erejükre támaszkodva. Végre elérkezett az ideje annak, hogy az Európai Unió segítse az átalakulást, a fejlődést."
Ugyanez a szocialista párt azonban ma, amikor arról van szó, hogy állampolgárságot kapjanak-e a határon túli magyarok, a szélsőjobboldali retorika elemeihez nyúl: adóforintokból támogatott bevándorlók százezreivel, a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer összeomlásával riogatja a magyar választókat.
Éppen ezért várjuk kíváncsian, vajon megszólal-e Horn Gyula, akár ekképp is: "Ezt Gyurcsány mondja, és ez a legnagyobb csalások, szemétségek közé tartozik, tudniillik, ha elgondolkodik Gyurcsány úr, nagyon jól tudja, hogy ezek a szerencsétlen határon túli magyarok, amelyek olyan óriási áldozatot hoztak Trianont követően szülőföldükön való megmaradásukért, ezek nem boldogulhatnak csak a saját erejükre támaszkodva. Végre elérkezett az ideje annak, hogy Magyarország segítse megmaradásukat, és szülőföldön való boldogulásukat".
Ezzel így, a magunk részéről, végül is egyetérthetünk.
fideszfrakcio.hu