Két év múlva új székházba költözhet a Magyar Rádió
Két év múlva elkészülhet a közrádió új épülete - tudta meg a Magyar Nemzet. Az építkezésre kiírt közbeszerzési pályázat versenyében négy cég maradt.
Dátum: 2004-12-01 06:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:06.898519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy a Magyar Rádió (MR) hallgatottsága reggel és délben, miközben több mint százötven adó sugároz Magyarországon, és növekedik a helyi műsorszolgáltatók népszerűsége is - mondta egy, a közrádió megújulásáról szóló tanácskozáson Levendel Ádám, a Szonda Ipsos közvélemény-kutató igazgatója. Hozzáfűzte, hogy a közrádió több mint egymillió hallgatója között megtalálhatók a kereskedelmi szempontból fontos rétegek, és noha tavaly a magyar rádiózás reklám-összbevétele elérte a kilencmilliárd forintot, ebből az MR csak 880 millióhoz jutott hozzá a médiatörvény szigorúsága miatt.
A liberális Médiakutató című folyóirat főszerkesztője, Bajomi-Lázár Péter arra mutatott rá, hogy a közrádió népszerűsége évente csökken. A helyzet javítása érdekében azt tanácsolta: mivel a nemzeti hagyományok őrzése egyre kevesebb hallgatót szolgál ki, ezért ezeket a rádió elhagyhatja műsoraiból. Elek István újságíró viszont rámutatott: a magyar médiában csak a neoliberális és fundamentalista piacelvűség érvényesült az elmúlt tizenöt évben. - Ezt a médiatörvény módosítása nélkül nem lehet megállítani, a kereskedelmi médiumok bevételeit ugyanis jelentősen meg kell csapolni, átcsoportosítva ezt a pénzt a közszolgálatnak - fejtette ki.
A felszólalók egyetértettek, hogy a rádió megújulása elképzelhetetlen új székház nélkül. A Magyar Nemzet megtudta: a kiírt közbeszerzési pályázat versenyében négy cég maradt, és az új épület két év múlva készülhet el. Felépítése - a köztévéhez hasonlóan - magánbefektető bevonásával történne.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrkcio.hu