Hazudik a Népszabadság: Nem létezik kettős állampolgárságot kizáró román törvény
Semmilyen román törvény nincs, ami kizárná, hogy kettős állampolgárságot kapjanak az Erdélyben élő magyarok - tájékoztatta az InfoRádiót Markó Béla. Az RMDSZ elnöke ezzel cáfolta a Népszabadság mai számában megjelent hazug állítást.
Dátum: 2004-12-01 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:08.039728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszabadság ma arról ír diplomáciai forrásokra hivatkozva, hogy az erdélyi magyarok csak akkor igényelhetik a magyar állampolgárságot, ha lemondanak román állampolgárságukról. A lap értesülései szerint ez a román külügyminiszter magyar kollégájához még a romániai választások előtt írt levelében áll.
Markó Béla az InfoRádió kérdésére elmondta: tegnap óta tudnak erről a levélről, de olyan törvény ma már nincs, ami nem engedné Romániában a kettős állampolgárságot. Volt egy korábbi magyar-román egyezmény, ami valóban így rendelkezett, de ez már nincs érvényben. Ezt a rádiónak Kende Tamás nemzetközi jogász is megerősítette. Markó Béle hozzátette: az RMDSZ azt mindenképp meg fogja akadályozni, hogy bárki ilyen korlátozással éljen.
A rádió kérdésére válaszolva a romániai magyar politikus úgy fogalmazott: "az biztos, hogy nem segíteni akart az, aki ezt a levelet megírta."
mno.hu - fideszfrakcio.hu