Románia: megvan a választások előzetes végeredménye
Előzetes végeredmény szerint a Szociáldemokrata Párt 37,13 százalékos eredménnyel nyerte meg a romániai parlamenti választást, a centrista ellenzéki tömörülés pedig 31,77 százalékkal végzett a második helyen - jelentette be szerdán a központi választási iroda.
Dátum: 2004-12-01 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:09.776648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyidejűleg rendeztek vasárnap parlamenti és elnökválasztást Romániában. Az utóbbiban Adrian Nastase kormányfő érte el a legjobb eredményt a szavazatok 40,94 százalékának megszerzésével. Fő vetélytársa, Traian Basescu bukaresti polgármester, ellenzéki elnökjelölt 33,92 százalékot kapott.
Noha már az összes szavazatot összeszámlálták, még módosulhat az eredmény az ellenzék által benyújtott panaszok kivizsgálása nyomán - jelentette be a központi választási iroda.
A parlamenti választáson kialakult viszonylag szoros eredményből az következik, hogy egyetlen párt sem tud egyedül kormányt alakítani. A hasonlóképpen szorosnak mondható elnökválasztási eredmény nyomán második fordulót kell rendezni. A második fordulót, amelyben már csak Nastase és Basescu mérkőzik meg egymással, a tervek szerint december 12-én rendezik meg.
Basescu csalások sorozatával vádolta a kormánypárti erőket, és a szavazás eredményeinek megsemmisítését kérte a központi választási irodától, de ezt kedd esti állásfoglalásában elutasította a testület.
A két nagy pártszövetségen kívül a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (13,65 százalék) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (6,23 százalék) lépte át a parlamentbe jutás öt százalékos küszöbét.
MTI - fideszfrakcio.hu