Bukovinai székelyek az igen mellett
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége a kettős állampolgárság kérdésében az igen szavazatokra szólít fel a hét végi népszavazáson - közölte a szövetség egyik elnökségi tagja szerdán Bonyhádon tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-12-01 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:11.160991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A székely szövetség vezetősége nyilatkozatot adott ki, és elküldte az összes tagegyesületnek azzal a kéréssel, hogy juttassák el minden falujukban élő bukovinai székely és egyéb származású magyar állampolgárhoz, kérve, hogy december 5-én menjenek el szavazni, és ebben a kérdésben igennel szavazzanak" - mondta Csibi Krisztina elnökségi tag.
Megjegyezte: a bukovinai székelyek a Székelyföldről való menekülésük után több mint 150 évig előbb Moldvában, majd Bukovinában, az ezeréves határokon túl éltek.
"Emiatt kötelességünknek érezzük, hogy a még ma is határon túl élő bukovinai székely csoportjainkkal továbbra is fenn tudjuk tartani a viszonyunkat, így a Vajdaságban, illetve a (..) Déva környékén élő bukovinaiakkal is" - mondta.
Emlékeztetett rá, hogy őseik, a kisebbségi létben mindvégig megtartva székely-magyar öntudatukat, 1941-ben kaptak lehetőséget az anyaországba való hazatérésre, s mint hangsúlyozta, ebben nagy szerepe volt az akkori magyar közvéleménynek.
"Cikkeztek rólunk, felhívásokat tettek közzé már a századfordulótól, hogy hozzuk haza a bukovinai magyar testvéreinket" - idézte fel Csibi Krisztina.
"Úgy érzem, hogy most nekünk adatott meg az a lehetőség, hogy alakíthatjuk a magyar közvéleményt mi is" - fűzte hozzá.
Az MTI munkatársának elmondta: novemberi továbbképzésükre Hertelendifalváról, Székelykevéről és Pancsováról érkeztek vezetők, akik "könnyeikkel küszködve kérték, próbáljunk meg lépéseket tenni annak érdekében, hogy számukra pozitív döntés szülessen".
Az elnökség tagjai, Potápi Árpád elnök, Csiki Béla és Márton István alelnökök a sajtó jelenlétében ünnepélyesen aláírták az igenre felszólító nyilatkozatot.
MTI - fideszfrakcio.hu