Mi lesz a XIII. kerületi állatkórházzal?
A Fidesz zöld tagozata tiltakozik az ellen, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium csökkenő költségvetési támogatásai és irodaház-nyitási tervei miatt meg akarja szüntetni a XIII. kerületi Budapesti Állatkórház Kft.-t - mondta a tagozat budapesti elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-12-01 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:12.967742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Esztergomy Gergely elmondta: nem tudjuk, hogy az FVM-nek milyen átköltöztetési vagy egyéb, az állatkórház fennmaradását támogató tervei vannak. "Méltatlan lenne az Angyalföldön lakó kisállattartókkal szemben, hogy megszüntessék ezt az intézményt" - közölte. Mint mondta, a Fidesz zöld tagozata úgy tudja, hogy az Állatorvostudományi Egyetem is megszüntetné 2005 januárjától a 24 órás állatorvosi ügyeletet. "Ha a XIII. kerületi állatkórház is megszűnne, nem lenne 0-24 óráig tartó ügyelet a fővárosban" - mondta Esztergomy Gergely. Hozzátette: a zöld tagozat értesülése szerint kedden a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában az állatkórházzal kapcsolatban hangzottak el kérdések "de a földművelésügyi és vízügyi miniszter nem tudott megnyugtató választ adni az ügyben".
MTI - fideszfrakcio.hu