Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült az M3-as Tisza-hídja

Elkészült az M3-as autópálya Oszlár és Polgár közötti Tisza-hídja; a hídon a forgalom az M3-as autópálya új, Füzesabony-Polgár között szakaszának átadásakor, ez év november 30-án indulhat meg. A híd elkészültét szerdán az építők egy söröshordó átgurításával ünnepelték. Németh Imre, a hidat építő MAHÍD 2000 Rt. vezérigazgatója elmondta: a munkát 2000 novemberében kezdték, az elmúlt évben készültek el a mederpillérek, valamint az acélszerkezet. Ma mégsem döntött a Nemzeti Autópálya Rt. az autópláya-építések ügyében. Közben újabb pénzekről elköltéséről döntöttek közbeszerzés nélkül.


Dátum: 2002-07-24 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:07.756344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összességében 401 méter hosszú - 257 méter meder-és 72-72 méter hosszú ártéri - híd beruházási költsége 4,2 milliárd forint.

A Tisza-híd és környékének beruházási összköltsége meghaladja a 14 milliárd forintot, ami tartalmazza a Hortobágyi Nemzeti Park területén megépített - csaknem a Tisza-híd hosszúságával megegyező - mocsárréti híd beruházási költségét is.

Az M3-as Füzesabony-Polgár között épülő - valamivel több mint 60 kilométer hosszú - szakasza csaknem 70 milliárd forintba kerül. (Emlékezetes, az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor a minap azt nyilatkozta oda, hogy a Vegyépszer 2 milliárd forintért épít autópályát - ez olcsóbbnak tűnik, pedig csaknem 1 km híd is épül.)

A Vegyépszer Rt. és Betonút Rt. alkotta Magyar Autópálya-építő Konzorcium már az utolsó munkálatokat végzi, és mint Farkas László, a Vegyépszer Rt. vezérigazgató-helyettese az ünnepségen elmondta, a november 30-i átadási határidőt semmi sem hátráltatja.

Az [origo] internetes újság információi szerint a Nemzeti Autópálya Rt. közbeszerzési pályázat kiírása nélkül kérte fel az Utiber Kft. mérnökirodát arra, hogy felügyelje az autópálya-építő cégek munkáját. Ezzel egy időben felbontották annak a cégnek a szerződését, amelyik az előző kormányzattal kötött szerződést a feladat elvégzésére. A megbízott Utiber Kft. a Horn-kormány idején is több állami útépítés mérnöki feladatait ellátta. Az [origo] szerette volna az ügyben megkérdezni Keller Lászlót, a MeH közpénzek elköltésének ellenőrzésével megbízott államtitkárát, de Keller titkárságán azt mondták, hogy az államtitkár megállapodás alapján nem nyilatkozik az autópálya-építésekkel kapcsolatos kérdésekről. Állításuk szerint azért, mert az ügyben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékes.

Kapcsolódó elemek