Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem növekedett a nyugdíjat kérelmező külföldiek száma

Nem növekedett a nyugellátást kérelmező külföldi állampolgárok száma a kettős állampolgárságról szóló népszavazás szeptemberi kiírása óta - közölte Szenczi Erika, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nemzetközi Főosztályának helyettes vezetője szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2004-12-01 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:15.493642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Júliusban 306 kérelem érkezett, augusztusban 336, szeptemberben és októberben 369-369, november 1. és 26. között pedig 353-an igényelték, hogy Magyarországon állapítsák meg illetményüket - mondta a főosztályvezető-helyettes.

Szenczi Erika hozzátette: Romániából és a volt szovjet utódállamokból áttelepülők esetében területi elven jár a nyugellátás. Járandóságukat a magyar jogszabályok szerint, a teljes munkaviszony beszámításával állapítják meg. A FÁK-országok állampolgárai esetében az átlagos havi nyugdíj 62.024 forint, román állampolgároknak pedig 56.278 forint, ami valamivel magasabb, mint a magyar átlag.

Az MTI kérdésére, hogy kijátszható-e a hatóság, ugyanis egyes hírek szerint az interneten már hirdetik "szolgáltatásaikat" olyanok, akik a nyugellátás bizonyos hányadáért bejelentett lakcímet és "teljes körű" ügyintézést kínálnak a határon túli magyaroknak, Szenczi Erika azt válaszolta, hogy a nyugdíj megállapítását csak letelepedési engedéllyel rendelkező személy kérheti.

Az emberi találékonyság nem ismer határokat, így előfordulhat, hogy egyeseknek sikerül kijátszani a jogszabályokat. Ám a hatóságok is résen vannak, hiszen kötelességük kivizsgálni minden közérdekű bejelentést. Külföldi állampolgárok esetében a bejelentések valamivel gyakoribbak, mint magyarok esetében, ám a visszaélések viszonylag ritkák - közölte.

Az MTI megpróbált az interneten nyomára bukkanni határon túli magyarokra "kihegyezett" hirdetésekre, ám mindössze három ilyenre akadt. Két esetben a megadott számon előfizető nem volt kapcsolható, a harmadik szám birtokosa pedig határozottan állította, hogy semmiféle hirdetést nem adott fel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek