Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A dolgoknak ára, az életnek értéke van

A kórház-privatizáció témájában népszavazásra kiírt kérdést másképp is fel lehetett volna tenni. Megkérdezhettük volna az állampolgároktól azt is: hozzájárul-e, hogy az Ön pénzéből megépített és berendezett kórházakat, egészségügyi intézményeket eladják. Azt is megkérdezhettük volna, hogy az Ön anyagi helyzete megengedi-e, hogy az ellátásért többet fizessen - mondta Gógl Árpád az egészségügyről rendezett szerdai parlamenti vitanapon.


Dátum: 2004-12-01 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:18.291442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azt hiszem, hogy egy olyan kérdésről van szó, a betegségről, amihez, Deák Ferenc óta tudjuk, a legtöbben értenek az országban - akkor még a futball nem volt kérdés. A miniszterelnök úr azt említette, hogy sokat költünk az egészségügyre. Szeretném elmondani, hogy egyre kevesebbet, mert ezelőtt három éve még a GDP 5,1 százalékát, ma pedig 0,6 tizeddel kevesebbet, csak 4,5 százalékot költünk rá. Azt is említette a miniszterelnök úr, hogy a népszavazási kérdés a szolgáltatás privatizációjáról szól. Ezzel szemben a népszavazás kérdése nem a szolgáltatásokról szól, hanem a szolgáltatást lehetővé tevő infrastruktúráról. Azt is említette, hogy nem privatizációellenes az MSZP. A praxistörvényt két párt nem szavazta meg: az MSZP és az SZDSZ. A tőkebevonásnak nem ellenfele a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, hiszen közhasznú társaságként és közalapítványként el tudta ezt képzelni. Én azt hiszem, akkor közelítjük meg jól ezt a kérdést, ha az egészségügyi szolgálatot közérdeknek tekintjük, és így közmegegyezésre törekszünk.

Üzleti típusú egészségügyet vagy szolidaritáselvű egészségügyet akarunk

Az a kérdés, hogy üzleti típusú egészségügyet vagy szolidaritáselvű egészségügyet akarunk. A magunk részéről azt gondoljuk, hogy a szolidaritáselvűi rendszer az, ami mellett a szövetségünk kiáll. A mai európai rendszert a szociáldemokrata mozgalom kezdeményezte még a 19. században. Társpénztárakat hozott létre, amiből létrejött egy szolidaritáselvű rendszer,a minek alapja, hogy a dolgoknak ára, az életnek értéke van, ahogy azt Kant mondta annak idején. A dolgokat a piacon meg lehet venni, alkudni lehet rájuk, az élet értékét meg kell őrizni. Vagyis élet és az egészség értékvédelme az, amire az egészségügyi rendszer felhasználható. Az egészségügyi rendszer éppen ezért nem piac, nem üzlet, hanem szolgálat. Ezzel a szolgálattal őrizzük meg azt az értéket, ami nemzeti kincs. Mert az egészséges ember hosszabb ideig, intenzívebben tud értéket teremteni. Erre az elvre épült a szolidaritás, ami a méltányosság és az egyenlő hozzáférés mindenkire vonatkozó elve is. Egy "igen" eredménnyel végződő népszavazás esetén azt kell tisztáznunk, hogy mi a konkrét tartalma az igazságosnak. Azt kell tisztáznunk, hogy milyen hozzájárulási rendszert kell kifejleszteni, ahhoz, hogy az egészségügyi rendszerben biztosítható legyen a szolidaritás elve. Azt is el kell dönteni, hogy milyen GDP-hányadot kell arra fordítanunk, hogy az ellátottak és az ellátók szempontjából is az egyensúly megteremthető legyen.

Hozzájárul-e, hogy az ön pénzéből megépített kórházakat eladják?

A népszavazásra kiírt kérdést másképp is fel lehetett volna tenni. Hiszen ha a választás az üzleti típusú ellátórendszer és a szolidaritáselvű rendszer között van, akkor megkérdezhettük volna azt is az állampolgártól: hozzájárul-e, hogy az Ön pénzéből megépített és berendezett kórházakat, egészségügyi intézményeket eladják. Megkérdezhettük volna azt is, hogy támogatja-e, hogy a kormány felelőssége megmaradjon az egészségügyi ellátásért. Azt is megkérdezhettük volna az állampolgártól, hogy az ön anyagi helyzete megengedi-e, hogy az ellátásért többet fizessen. Az egészségügy szolgálati jellege mellett tartalmaz piaci elemeket is. De egy dolog nem változhat, a szolidaritás elve az ellátás szerkezetében és a csaknem tisztán állami felelősség a közegészségügy területén. Azt gondolom, hogy az alapellátásban a szolidaritás rendszerének megtartása szabályozott. És itt egyetértek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrral, és szeretném felhívni a figyelmét, hogy a '94-es Fidesz-program mottója az volt, hogy a szabályozott rendszerek energiafogyasztása a legkisebb. Tehát a rendszer szabályozottságára szükség van. Ezt a szabályozottságot pedig szerkezetileg is egyeztetni kell az európai rendszerrel, és az európai rendszerrel egyeztetett működési mód az, ami a szolidaritási elv felé halad. A hét végén volt a kamara közgyűlése, ahol jelen volt a német és az osztrák kamara elnöke is. Mindketten azt fejtették ki, hogy az elüzletiesedés a legnagyobb veszélye a rendszernek.

Nincs szó visszaállamosításról

Az "igen" győzelmével végződő népszavazás esetén egy dolog következhet: a politikai elit 15 éves mulasztásának korrigálása. Változatlanul igaz a három kérdés, és erre akarnak választ kapni az állampolgárok: megmarad-e a kormányzati felelősség, övék marad-e az infrastruktúra, és kell-e majd nekik fizetni vagy sem? Visszaállamosításról nincs szó. Átadom miniszterelnök úrnak azt a jegyzőkönyvmásolatot, ami az első valódi államosításról szól, amit Gerő Ernő jegyez. Ez egy bizalmas anyag, amelyben tételesen megtalálható, hogy mely közösségi és biztosítási ingatlanokat, kórházakat államosítottak, sajátítottak ki, és mi volt ennek a technikája. Nem lenne jó, ha ezt követnénk, hanem az lenne a jó, ha megmaradna a köztulajdon, és azt közmegegyezéssel működtetnénk. Ez a feladatunk, a kormánynak és az ellenzéknek egyaránt. Köszönöm szépen a figyelmet.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek