Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Életfogytiglant kapott Anna Lindh gyilkosa

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a svéd legfelsőbb bíróság Anna Lindh külügyminiszter gyilkosát. A skandináv ország legfelsőbb bírósága ezzel felülbírálta a stockholmi fellebbviteli bíróság júliusban hozott ítéletét, amellyel elmegyógyintézetbe utalta a gyilkost, a szerb származású Mijailo Mijailovicot.


Dátum: 2004-12-02 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:28.760600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mijailovic ezúttal is kegyelemért esdekelt a bíróságon, arra hivatkozva, hogy nem volt szellemi képességeinek birtokában a gyilkosság idején. Beismerte, hogy ő késelte meg a 46 éves külügyminiszter asszonyt. Azt állította azonban, hogy "a fejében megszólaló hangok kényszerítették" a bűntettre. Anna Lindhet 2003. szeptember 10-én egy stockholmi bevásárlóközpontban szurkálta össze Mijailovic. A miniszter másnap belehalt a késszúrásokba, melyek közül az egyik a máját érte. Az akkor 24 esztendős Mijailo Mijailovicot, aki pszichiátriai kezelés alatt állt, két héttel a halálos szurkálás után letartóztatták. Idén márciusban a stockholmi kerületi bíróság első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a gyilkost, de a fellebbviteli bíróság megsemmisítette az ítéletet, és elmegyógyintézetbe utalta a vádlottat, úgy ítélvén meg, hogy pszichikai problémái miatt nincs ítélőképessége birtokában. A fellebbviteli bíróság döntése, amely ugyanarra az elmeszakértői szakvéleményre támaszkodott, mint az első fokú bíróság ítélete, a svéd közvélemény zömét felháborította. A bírósági ítélet alapján elrendelt elmegyógyintézeti kezelés Svédországban hat hónaptól húsz évig tarthat, s a beteget kiengedik, ha gyógyultnak nyilvánították. Az életfogytiglaninak nevezett börtönbüntetés hozzávetőleg 15 évi elzárást jelent.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek