Megismerhetnék külügyminiszterük álláspontját a szocialisták
A romániai Hargita Megye Tanácsa nyílt levélben fordult a magyarországi testvérmegyékhez, többek között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnökéhez, amelyben arra kéri a közgyűlés elnökét, hogy arra ösztönözze a megyében élőket, hogy minél többen jelenjenek meg december 5-én az urnáknál és igennel voksoljanak a magyar sorskérdésben.
Dátum: 2004-12-02 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:32.031194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt a 2004. november 10-én kelt levelet Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke se a frakciókkal, többek között a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakciójával, se a 2004. november 24-i közgyűlésen nem ismertette a közgyűlés tagjaival, jelentette be Kozma Péter, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megyei elnöke, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megyei közgyűlési frakciójának vezetője december 2-i nyíregyházi sajtótájékoztatóján. A Bunta Levente elnök, Petres Sándor és Horboly Csaba alelnökök aláírásával érkezett nyílt levélről a megyei közgyűlés MSZP-s elnöke egy szót sem szólt, utólag jutott el a nyílt levél a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megyei közgyűlési frakciójához.
- Érthetetlen, hogy a megyei közgyűlés elnöke ilyen dokumentumokat eltitkol a megyei közgyűlés tagjai előtt, pont akkor, amikor a november 24-i közgyűlésen a jelenlévő tagok többsége a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nyilatkozatát fogadták el, amelyben a megyei közgyűlés arra kéri a megyebelieket, hogy minél többen járuljanak az urnák elé, és mindkét kérdésben igennel szavazzanak - mondta Kozma Péter. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megyei elnöke kitért a Kelet-Magyarország 2004. december 2-i számában a helyi szocialisták által közöltekre, melyben felemlegetik azt, hogy amennyiben a parlament elfogadja a kettős állampolgárságot, akkor a romániai magyaroknak választani kell, hogy magyar vagy a román állampolgárságot tartják-e meg. Kozma kifejtette, a szocialisták megint "árnyékra vetődtek", jobban tennék, ha a külügyminiszterük álláspontját is megismernék. Az 1961-ben kötött román-magyar szerződést a magyar kormány a kilencvenes évek elején felmondta, ez a Magyar Közlönyben is megjelent.
Eurorégiós központ
A sajtótájékoztató második részében Karakó László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője kifejtette, 1993-ban a Kárpátok Eurórégiót öt ország, hazánk, Ukrajna, Szlovákia, Románia és Lengyelország éppen azért hozta létre, hogy a tudományos, kulturális és gazdasági kapcsolatok mellett az ott lakó magyar állampolgárok számára közelebb hozzák hazánkat. Az eurórégió központja a megyénk, Nyíregyházán működik a szervezet nemzetközi titkársága. A Kárpátok Eurórégió alapszabálya kimondja, a határok elválasztó szerepének csökkentése is egyik feladata a szervezetnek. Ráadásul a megyénk nemcsak a környékbeli, hanem számos más ország megyéjével, tartományával ápol jó kapcsolatot, olyan országokéval, ahol megszokott és bevezetett a kettős állampolgárság.
fideszfrakcio.hu