Demszky munkanélkülivé tette Atkári Jánost
Atkári János főpolgármester-helyettestől újabb hatásköröket, köztük a legfontosabbat, a költségvetéssel és a gazdasági társaságok felügyeletével kapcsolatos jogköröket vonta el Demszky Gábor. A főpolgármester egyik belső hivatali intézkedésében, ahol értelemszerűen nincs indokolás, rögzítette, hogy csütörtöktől csak az adózással összefüggő feladatok tartoznak Atkári Jánoshoz.
Dátum: 2004-12-02 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:35.349750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI városházi vezetőktől úgy értesült, hogy a főpolgármester saját hatáskörében tartja a helyettesétől elvont feladatokat. A költségvetés összeállítását a jövőben a főjegyző által irányított Főpolgármesteri Hivatalban egy aljegyző végzi majd. Demszky Gábor november elejétől fokozatosan elvonta Atkári Jánostól a hatásköreit. Előbb a kerületek és a főváros közti forrásmegosztási viták kapcsán a forrásmegosztással összefüggő kérdéskört helyezte át a feladat jogi jellegére utalva a főjegyzőhöz. A parkolással kapcsolatos feladatokat Lakos Imre városüzemeltetési bizottsági elnök vette át. A főpolgármester a múlt csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva egyértelműsítette, hogy bizalmi kérdésnek tekinti, ha az SZDSZ-frakció a hétvégi ülésén nem fogadja el az Atkári János által benyújtott költségvetési koncepciót. Ennek bekövetkeztével Demszky Gábor egy intézkedésével hétfőn a korábbi első helyről az utolsóra sorolta a helyettesítési sorrendben Atkári Jánost. Az SZDSZ politikusai már három héttel ezelőtt és a frakcióhétvégén is kinyilvánították, hogy elégedetlenek a posztját tíz éve betöltő Atkári János szemléletével. Szerintük ésszerűtlenül szigorú, fiskális költségvetési politikája helyett jelenleg arra van szükség, hogy az emberek életminőségét látványosan javító döntéseket hozzanak - így például az utak járhatósága, a köztisztaság, vagy az évek óta alig felerészben teljesülő beruházási terv javítása terén.
A városvezetők két hete az MTI-nek elmondták azt is, hogy Atkári János posztjáról történő esetleges távozását követően Bőhm András frakcióvezető, országgyűlési képviselő a legesélyesebb a helyettesi posztra. Ez esetben átalakítanák az öt helyettes közötti feladatmegosztást. Atkári János az elmúlt napokban többször is azt nyilatkozta, hogy nem kíván lemondani posztjáról.
MTI - fideszfrakcio.hu