A népszavazási igenek megakadályozhatják a csepeli kórház eladását
A ma még köztulajdonban lévő csepeli Weiss Manfréd Kórház eladását csak úgy lehet megakadályozni, ha a vasárnapi népszavazáson az egészségügyi közszolgáltatások magánosításáról szóló kérdésre a többség az igennel válaszol - közölte Németh Szilárd, fideszes politikus csütörtökön.
Dátum: 2004-12-02 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:36.459644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csepeli országgyűlési képviselő elmondta: a mintegy 84 ezer főt ellátó intézményt tavaly vonták össze a dél-pesti Jahn Ferenc Kórházzal, így a milliárdos értékű épületegyüttes mára "szellemkórházként" működik, vagyis kizárólag egy osztályon, a belgyógyászaton zajlik betegellátás. A fővárosi Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportja most attól tart, hogy a kiüresedett épültet "üveggyöngyökért" bárki megszerezheti - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szerintük egyértelmű az önkormányzat ingatlan eladási szándéka. Példaként idézte Horváth Gyula, az egészségügyekért felelős csepeli alpolgármester hétfői közmeghallgatásán elhangzottakat, amely szerint az önkormányzat vezetése már tárgyalásokat folytat arról, hogy különböző fekvőbeteg ellátásokra alkalmas intézmények megtelepedését elősegítsék. Németh Szilárd elmondta: az alpolgármester itt elhallgatta, hogy valójában magánbefektetőkkel tárgyal, ugyanis ha azt akarná, hogy a csepeli kórházba kerüljön vissza az ellátás, akkor az ezzel ellentétes döntés tavaly nem született volna meg. Elmondta: az ingatlan a fővárosi önkormányzat tulajdona, eladásához közgyűlési határozat kell. "Ez egy pillanat alatt meg fog születni egy ilyen MSZP-s SZDSZ-es többség mellett" - emelte ki.
MTI - fideszfrakcio.hu