Tények és hamisságok
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség garantálja, hogy csak olyan jogszabályokat szavaz meg az Országgyűlésben, amelyek visszamenőleg semmilyen megszerzett jogot nem érintenek, és a magyar adófizetők számára nem járnak plusz terhekkel, adóemeléssel - jelentett ki Rogán Antal csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-12-02 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:38.455511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rogán Antal emlékeztetett, egy hónappal korábban Gyurcsány Ferenc még úgy fogalmazott, hogy nemekből nem lehet országot építeni.
Kifogásokból sem lehet országot építeni...
A fideszes politikus azt üzente a miniszterelnöknek, hogy "nemcsak nemekből, de kifogásokból sem lehet országot építeni". "A népszavazás kapcsán általában kétféleképpen érvelnek: vannak akik a lehetőségeket keresték, vannak akik a kifogásokat. Gyurcsány Ferenc kormánya, és maga a miniszterelnök is kifogásokat keresett, hogy miért nem lehet leállítani a privatizációt, és miért nem lehet megadni a magyar állampolgárságot a határon túl élő magyaroknak. Ezek a kifogások a mi véleményünk szerint - nem kis számban - átlátszó hamisságok" - hangsúlyozta. Felolvasta a hamisságokat és az igazságot tartalmazó szórólapot, amelyeket az elkövetkezendő két napban eljuttatnak a választóknak.
"Nem jó az, ha valaki csak kifogásokban gondolkodik. Úgy gondoljuk, hogy a december 5-i népszavazás valójában lehetőséget jelent. Kifogások helyett - azért, hogy mindenki jó szívvel tudjon igennel szavazni - garanciákat kell nyújtani az embereknek. Ezen garanciák nyújtására a Fidesz készen áll.
Ha december 5-én az emberek igennel szavaznak, valójában a politikai pártokat kompromisszumra, összefogásra kényszerítik"
- szögezte le Rogán Antal. Aláhúzta, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség garantálja, hogy csak olyan jogszabályokat szavaz meg az Országgyűlésben, amelyek visszamenőleg semmilyen megszerzett jogot nem érintenek, nem érintik a magánorvosi praxisokat, az eddig lezajlott privatizációkat, és csak olyan jogszabályokat támogatnak, amelyek a magyar adófizetők számára nem járnak plusz terhekkel, adóemeléssel.
Kép és szöveg: T.Z. - Szövetség Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu