Erdő Péter: A testvéri szeretet utat mutat a népszavazáskor is
A népszavazás kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdését is érinti Erdő Péter bíboros, prímás csütörtökön közzétett adventi nyilatkozata, amelyben az esztergom-budapesti érsek a szeretet és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozza.
Dátum: 2004-12-02 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:40.862914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"(...) a szolidáris, testvéri szeretet különösen kötelez bennünket azok iránt, akiket a Teremtő mellénk állított, akik családunkhoz vagy szűkebb közösségünkhöz tartoznak, akiket a vérségi kapcsolat, a közös nyelv, történelem, kultúra, a nemzeti együvé tartozás szálai fűznek hozzánk" - olvasható a nyilatkozatban, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia háromnapos ülésének zárónapján tartott sajtótájékoztatón tettek közzé.
Az Új Ember című katolikus hetilap pénteki számában megjelenő cikkben Erdő Péter rámutat a szolidaritás fontosságára a népeken belül, és a másfajta, de hiteles, egyazon tőről fakadó szolidaritás jelentőségére a nemzetek között.
Mint hozzáfűzte, ez a szeretet nagy, szinte váratlanul adódó helyzetekben is utat mutat, így a mostani népszavazáskor is.
"A kezdeti döntés kockázata, az értékre, az irányra mondott igen nagylelkűsége hűséget, odafigyelést, fáradozást kíván a későbbiekben is. (...) Sok kis igenből tevődik össze életünk nagy igenje. (...) Boldog az, aki a pillanat merészségével nagylelkű döntést hoz" - zárul a bíboros nyilatkozata.
MTI - fideszfrakcio.hu