Titkos katonai szállításokat hajtott végre az Estonia komphajó
Svédországba történő katonai szállításokra használták az Estonia komphajót hetekkel azelőtt, hogy 1994 szeptemberében elsüllyedt a Balti-tengeren - közölték csütörtökön svéd katonai és vámilletékesek.
Dátum: 2004-12-02 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:41.525910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A svéd hadsereg legalább két alkalommal a függetlenné vált balti államokban hátrahagyott orosz katonai eszközöket szállított a komphajón - közölte Sven Peter Olsson, a svéd vámszolgálat hírszerzésének egykori vezetője.
A bejelentés azonnal arra késztette Göran Persson svéd kormányfőt, hogy új vizsgálatot rendeljen el az Estonia által végrehajtott teherszállítások ügyében. Persson azt mondta, feldúlta őt a leleplezés, hogy a hadsereg információkat tartott vissza a szállításokról a kormánytól.
A Tallinnból Stockholmba tartó Estonia komphajó 1994. szeptember 28-án süllyedt el 45 perc alatt, az után, hogy nyolcméteres hullámok leszakították a komphajó orrán lévő 56 tonna súlyú külső ajtót, aminek következtében víz öntötte el a hajófenéken lévő gépkocsitárolót. A katasztrófa 852 halálos áldozatot követelt, csak 137 ember élte túl.
Az 1997-ben kiadott hivatalos jelentésükben az észt, a finn és a svéd szakértők az ajtó zárjának meghibásodásával, a tomboló vihar erősségével és emberi mulasztással magyarázták a tragédiát. Az áldozatok hozzátartozóinak megbízásából nyomozó független szakértők 2001-ben robbanás jeleit vélték felfedezni a tengerfenékről felhozott roncsdarabokon.
Anders Hedgren katonai szóvivő megerősítette az egykori katonai szállítmányok tényét, ám hangsúlyozta: a svéd hadsereg garantálja, hogy nem volt katonai berendezése a komphajón a szerencsétlenség éjszakáján.
Az észt kormány Tallinnban közzétett nyilatkozatában nem tartott szükségesnek újabb vizsgálatokat. "A vizsgáló bizottság befejezte munkáját és megtalálta a tragédia okait" - fogalmazott a nyilatkozat.
A titkos teherszállítások tényét először az SVT svéd televízió fedte fel kedden, megerősítve az évek óta terjedő ilyen irányú híreszteléseket.
MTI - fideszfrakcio.hu