Továbbra is nehezen indul a Medgyessy-bizottság munkája
Nem tudta megkezdeni a tervezett meghallgatásokat a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság csütörtök délelőtt, mivel Földesi Jenő és Harangozó Szilveszter 1978 és 1990 között volt III-as főcsoportfőnökség-vezetők titoktartási kötelezettség alóli felmentése nem érkezett meg a testülethez - közölte Balogh László (MDF) bizottsági elnök az ülés kezdetekor.
Dátum: 2002-07-25 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:10.555741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy bár szerdán átküldték a titokgazdáknak a csütörtökön meghallgatni tervezett személyek névsorát és azok időpontját - köztük a 10.00 órára és fél 11-re hívott Földesi Jenő és Harangozó Szilveszter nevét is - mégsem érkeztek meg a szükséges engedélyek.
Balogh László jelezte, hogy Füzessy Tibor és Gálszécsy András volt titkosszolgálati miniszterek meghallgatására kaptak ugyan engedélyt, de csak zárt ajtók mögött.
Tervezik továbbá meghallgatni Katona Béla, volt titkosszolgálati miniszter, Gál Zoltán egykori megbízott belügyminiszter, valamint Pallagi Ferenc, a III-as főcsoportfőnökség egyik korábbi vezetőjének meghallgatását is.
Balogh László beszámolt arról is, hogy megérkeztek hozzá a Miniszterelnöki Hivataltól a korábban kért dokumentumok, amelyekre a titkos iratkezelés szabályai vonatkoznak, így azok tartalmát csak a testület tagjai és a szakértők ismerhetik meg.
MTI - fidesz.hu